Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
Külön-külön az egyes közösségi államokban szabályosan és egymástól függetlenül engedélyezett védjegyek piackorlátozó hatást fejthetnek ki. Különösen akkor feltűnő' a piackorlátozó hatás, amikor azonos és azonos árujegyzékű védjegyekről van szó. Az összefüggés lehet véletlen a fantázianevek esetén. Ha valaki mondjuk Svédországban is és Spanyolországban is „corall” fantázianevet lajstromoztat és használ az általa gyártott illatszerek forgalomba hozatalára, akkor elvileg a termékek exportja Spanyolországból Svédországba, illetve Svédországból Spanyolországba, az exporttermékeket fogadó ország védjegyjogi rendelkezéseire hivatkozással megakadályozható. A másik a jogok gyakorlásából eredő veszély, ha a jogosult egy árura, vagy termékcsoportra több országban is oltalmat szerez. Ebben az esetben ugyanis meg tudja akadályozni a Közösség többi országából az adott országokba irányuló exportot a versenytársak azonos (hasonló) árujegyzékű, azonos (hasonló) védjegyei tekintetében. Szintén jelentős a versenyszabadságok érvényesülése, sőt a versenykorlátozások tilalma szempontjából az olyan védjegylicenc megállapodások kötésének tilalma, ahol a partnerek - több ország vonatkozásában is - olyan piackorlátozó, árumegállapító, piacfelosztó kizárólagos licencmegállapodásokat köthetnek, amelyek a versenytársak kiszorítására alkalmasak. ni. AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG GYAKORLATA A VERSENYSZABADSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE ÉS AZ EK-SZERZŐDÉS 85.CIKK (1) BEKEZDÉSÉBE FOGLALT VERSENYKORLÁTOZÁSI TILALMAK VONATKOZÁSÁBAN Az Európai Bíróság a védjegyek kérdésében számos említésre méltó döntést hozott, amelyek a közösségi versenyszabadság érvényesülése és a védjegyoltalomból eredő jogok közötti konfliktus levezetésére, enyhítésére alkalmasak. Az összebékítési folyamat új kihívások elé állította az iparjogvédelem szakembereit. Az egységes piac szempontjának megjelenése a hagyományos és - estenként felszínes, reflexszerű - válaszok félretételére kényszerítette az iparjogvédelem igazolására szolgáló teóriát. S noha a válaszok nem teljesen kiforrottak még, sőt esetenként ellentmondásosak is a szellemi tulajdon legitimációjának, az Európai Közösség szempontjából történő újragondolása mindenképp frissen hatott az iparjogvédelmi szabályozásra és gyakorlatra. Az Európai Bíróság döntéseit több szempontból érdemes tanulmányozni, részben azért, mert az Európai Bíróság legitimálta azokat a szakmai elképzeléseket, amelyek az ipari tulajdonjogok gyakorlására vonatkoztak, másrészt még a 70-es években kialakult bírósági gyakorlat, amelynek a döntései beváltak, egyre inkább intézményessé váltak az iparjogvédelemben. Itt elég arra hivatkozni, hogy a jogkimerülés elvére, amelyet elsőként a szabadalmakra vonatkoztatva a Centrafarm/Sterling Drug ügyben (1974) mondtak ki, alkalmazásra került a védjegyek vonatkozásában a Centrafarm-Winthrop ügyben (1974), sőt a szerzői jog területén a Coditel/Cine Voy Films (N. 1.) ügyben (1980). A jogkimerülés elve bekerült a Közösségi Szabadalomról szóló 1975-ben megkötött ún. Luxembourgi Egyezmény (még nem hatályos) tervezetébe, az EK Védjegyirányelv, az EK Közösségi Védjegyrendelet szövegezésébe, sőt a Közösség nemzetközi megállapodásainak tervezetébe. Az Európai Bíróság által hozott döntéseket egyre inkább felhasználták mind az iparjogvédelem, mind a versenyjog területén további döntésekhez, jogszabályelőkészítésekhez és a joggyakorlatban. A híres és meghatározó fontosságú döntések még olyan kódolt formában is, mint a Sirene, Hag I. és Hag II. ügyek egyértelmű tartalommal és útmutatással szolgálnak a szakembereknek más problémák és más szakterületen jelentkező kérdések megoldására is. 94 © Phare Program HU-94.05
