Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
A szabadalom „monopólium - paradoxona” azzal oldódik fel, hogy ez a jog a verseny gyermeke, a vállalkozási szabadság korlátozása, a verseny erősítése érdekében versenyt teremtő és kapcsolatépítő elemekkel együtt kis mértékben adagolt kizárólagosság az innováció ösztönzése céljából. A versenyjogászok másképpen látják. Az ipari tulajdonjog lényege, központi fogalma a kizárólagoság, sajátos tulajdonjogi védelem biztosítása, ezzel a jogi monopóliummal honorálva a feltaláló alkotó erőfeszítéseit. Ezzel a versenyjog célja éppen a minél zavartalanabb, minél szabadabb verseny feltételeinek a megteremtése és fenntartása. Általában a közösségi verseny szakemberei az ipari tulajdon gyakorlását ellentétesnek tartják az EK-Szerződésben rögzített célokkal. Kivételes rendelkezések alkalmazását az ipari tulajdonjogokra azzal indokolják, hogy azok eltörlése nem volt lehetséges a piacgazdaságban fontos funkciókra tekintettel. Ezért volt szükség (elvtelen) kompromisszum kötésére, amelynek értelmében „Az áruk szabad mozgását tehát, amely a közös piac sine qua non-ja és ennek garantálása a közösségi versenyjog létjogosultságának úgyszólván egyetlen indoka, jogpolitikai értelemben a nemzeti iparjogvédelmi szabályok legitim módon akadályozzák meg” - írja Vörös Imre: „Az Európai Versenyjogok Kézikönyve” c. tanulmányában. (Irodalomjegyzék I. A. 16.pontja). 3. A SZABADALMI JOG AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGBEN A. Az Európai Szabadalmi Egyezmény A harmonizáló, jogközelítést megvalósító Európa fejlett ipari államainak megfelelő szabadalmi jogi szabályozás az 1973. október 5-én Münchenben aláírt Európai Szabadalmi Egyezmény alapján jött létre. Az Egyezményt Müncheni Egyezménynek is hívják. Az Egyezmény integrálta magában a szabadalmakra vonatkozó anyagi, jogi és eljárási szabályok egységesítésére vonatkozó korábbi tevékenység eredményeit. A Megállapodást nem a Közösség szervei kötötték, szervezete a Münchenben székelő Európai Szabadalmi Hivatal nem közösségi hivatal, a Megállapodásnak nem kizárólag közösségi országok a tagjai. A fentiek ellenére elmondható, hogy a Megállapodás a közösségi államok „házi egyezményeként” funkcionál. 18 tagjából 15 (tehát valamennyi közösségi állam) EK tag. További tagjai Monaco, Liechtenstein és Svájc. A Megállapodás 1977. október 15-én lépett hatályba. A rendszerben az európai szabadalmak engedélyezése egységes szabadalmi jogi kritériumok alapján történik. A szabadalmaztatásra bejelentett találmányoknak újnak, feltalálói lépésen alapulónak és iparilag alkalmazhatónak kell lenni. A Megállapodás működése jelentős impulzust adott a szabadalmi jog anyagi jogi és eljárási jogi rendelkezései egységesítéséhez. Az Európai Szabadalmi Hivatal nem kizárólag az egész Közösség területére érvényes egységes szabadalmi rendszert működtet, hanem egy sajátos rendszert, amelyben központi engedélyezést követően önálló nemzeti szabadalmak jönnek létre, melyek a továbbiakban teljes egészében függetlenek az európai szabadalomtól. Ezekre a nemzeti szabadalmak átruházására, licencbe adására, megsemmisítésére, megszüntetésére a továbbiakban a nemzeti jogi szabályozás az irányadó. Az Európai Szabadalmi rendszer nagy előnye nyitottsága. Ez teszi lehetővé, hogy a bejelentéseknek több mint fele nem Európából érkezik, továbbá együttműködnek a PCT nemzeti szabadalom-engedélyezési rendszerrel is. A bejelentés nyelve angol, német és francia. A legtöbb szabadalmi bejelentést angol nyelven nyújtják be. Az európai szabadalmi bejelentések tárgykör szerinti alakulása jól 82 © Phare Program HU-94.05
