Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
sok nem akadályozhatják. Olyan nemzeti előírások, amelyek az ilyen göngyöleg formát kizárólag egy ország számára tartja fenn, az EK-Szerződés 36. cikke értelmében mint mennyiségi importkorlátozással azonos intézkedésként értékelhető. Ezen az alapon nem a Bíróság érvelésének a végeredményét lehet kritizálni, hanem annak kiindulási pontját. Az Európai Bíróság ugyanis a nemzeti származási jelzések használatát nem az EK-Szerződés 36. szakaszában foglalt fenntartás, hanem a fogyasztóvédelem és az áruforgalom áttekinthetősége szerint bírálta el. Ezért jutott az Európai Bíróság arra a következtetésre, hogy a földrajzi jelzésekre is vonatkozik az a jogelv, mely szerint az árukülső (csomagolás) nyilvánvalóan félrevezető kialakítása esetén a valódi származási területre való utalás megjelölése pótlólagos követelményként előírható. Ezáltal az árukülső függetlenné válik a már korábban kialakult, a helybeliek számára nyilvánvaló területi vonatkozásoktól. A göngyölegalkalmazás helyi jellegére tekintettel az import nem tiltható el. A döntést több szakember kifogásolta azzal, hogy amennyiben a földrajzi árujelzők ilyen jellegű felfogását általánosan alkalmazzák, az arra vezetne, hogy jogtalan és félrevezető származási jelzéseket minden további nélkül a gyakorlatban pótlólagos információnyújtás kötelezettségével - a valódi származásra a megtévesztés veszélyével - alkalmazni lehetne. Ez a jelenség, módszer viszont ellentétes a földrajzi árujelzők hagyományos felfogásával, jogi szabályozásával, használatával. Sekt-Weinbrand döntés. 1985. Előzmények Az ügy előzménye az volt, hogy a külföldi habzóborok és pálinkafélék termelői eljárást indítottak arra hivatkozással, hogy nem tudják a Sekt (pezsgő) és a Weinbrand (= borpárlat) megjelöléseket használni, mert ezeket a német borjog mint német megjelöléseket tartja nyilván és ismeri el. Lényegében ezek a megjelölések általánosak, nem jelölnek külön területet, hanem italtípusokat, vagyis fajtákat különböztetnek meg. A német állam képviseletében eljárók megkísérelték álláspontjukat megvédeni a Római Szerződés 36. cikkére hivatkozással, amely felhatalmazást ad az ipari tulajdon oltalmából származó jogok fennmaradására. Az Európai Bíróság megállapításai Az Európai Bíróság elutasította a német érvelést arra való hivatkozással, hogy a védett földrajzi megjelölések speciális funkciója nemcsak az érdekelt termelők tisztességtelen piaci magatartással szembeni védelme, hanem a fogyasztók védelme is minden tévedésbe ejtésre alkalmas megjelölés ellen. A fogyasztóvédelemre való hivatkozást a Bíróság azzal indokolta, hogy a kérdéses árujelzők csak akkor töltik be különleges, nekik szánt szerepüket, hogyha az a termék, amelyet a földrajzi árujelzők megjelölnek, olyan minőségi tulajdonságokkal és egyéb jellemzőkkel bír, amelyek a származás földrajzi helyének köszönhetők. Az Európai Bíróság mind a Sekt, mind a Weinbrand megjelölést fajtamegjelölésnek minősítette. A Bizottság szintén elfogadta a francia eredetű szűkítő értelmű álláspontot, mely a Lisszaboni Megállapodás szerinti fogalomrendszerhez állt közel. Eszerint a termékek földrajzi származásának védelme csak akkor biztosítható, ha objektív kapcsolat áll fenn a földrajzi eredet és a termék minősége között. Azok az indirekt származási jelzések, amelyeknél nincs funkcionális kapcsolat a termék és a földrajzi származás között, nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek. Egyébként a közvélemény az ilyen megjelöléseknek nem is tulajdonít minőségi funkciót. © Phare Program HU-94.05 119
