Tattay Levente: A versenyjog és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben (Budapest, 1998)
III. rész. Szabadalmak, védjegyek, földrajzi árujelzők, ipari minták és a gazdasági verseny az Európai Közösségben
Az Európai Bíróság - érdekes módon - nagyon sok olyan ügyben járt már el, amely a földrajzi árujelzők használatával kapcsolatos volt. Itt lényegében az ipari tulajdonjogokból eredő jogok a versenyszabadság követelménye és a versenyjogi előírások közötti összhang megteremtése volt a cél. Az ipari tulajdonjog többi tárgyaival szemben (szabadalmak, védjegyek és ipari minták stb.) a földrajzi árujelzők oltalma mindig helyhez kötött - és főleg korábban -, a nemzeti hagyományokat és a nemzeti eredetvédelmi előírásokat kísérő számos nemzeti jogszabály gazdag tárát alkotta azoknak a lehetőségeknek, amelyek alapján az importot a Közösség más országaiból meg lehetett akadályozni. Nem tekinthető véletlennek, hogy az Európai Közösségben a védjegyek és a szabadalmak integrációját megelőzően a földrajzi árujelzők területén már 1992-ben létrehozták a világ első regionális, központi eredetvédelmi rendszerét a nemzeti jogszabályok egyidejű harmonizációjával. Távolról sem a teljesség igényével bemutatásra kerül néhány klasszikus - a versenyszabályozás és az ipari tulajdon viszonyát meghatározó, a fenti problémákat illusztráló jogeset. 6. A FÖLDRAJZI ÁRUJELZŐKKEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK AZ EURÓPAI BÍRÓSÁGON A Dassonville ügy. 1974. Előzmények A belga nemzetiségű Dassonville italnagykereskedő francia importőröktől vásárolt skót whisky-t és „British Customs Certificate of Origin” megjelöléssel Belgiumban értékesítette. A nagykereskedőt Belgiumban megbüntették, mert a belga jog szerint szükséges kísérő eredeti dokumentumokat nem tudta a vámhatóságnak rendelkezésre adni. A belga hatóságok a formai előírások be nem tartása címén nem engedték meg a skót whisky árusítását, és nem látták bizonyítottnak - a szükséges okiratok hiányában - a whisky skót eredetét. Az Európai Bíróság megállapításai Az Európai Bíróság az ügyben úgy találta, hogy a belga jog előírásai, amely tulajdonképpen az importkorlátozást jelentették, mennyiségi korlátozásként hatnak, amelyet a Közös Piac alapkövetelményeivel szembenállónak minősítettek. Itt lényegében a származás elismerését a belga hatóságok formai előírásokhoz kötötték, amelyeknek a teljesítésére csak azok lettek volna képesek, akik direkt importot bonyolítottak le. A reimportáló cég nem rendelkezett a szükséges származási okmányokkal. A Dassonville ügy jelentősége lényegesen túlterjedt mind az iparjogvédelem, mind pedig a versenyjog körén. Az Európai Bíróság ítéletében az indoklás akadályok elhárítására és az import elősegítésére vonatkozó érveit a későbbiekben jelentős mértékben felhasználták „Dassonville formula” néven. A Dassonville ügy azért elvi jelentőségű, mert általános jelleggel megállapította, hogy a származás ellenőrzésére irányuló nemzeti adminisztratív előírások direkt vagy indirekt módon, ténylegesen vagy potenciálisan a közös piaci verseny szabadságát korlátozzák, vagy azzal azonos hatású intézkedésnek tekinthetők. A Dassonville döntés hozta létre azt a gyakorlatot, amelynek értelmében azokat az egyes államokban érvényesülő követelményeket, amelyet a megjelölés alkalmazása feltételéül kötöttek ki, vagy a valódi hiteles megjelöléshez bizonyítékként írtak elő az EK Megállapodás 36. cikk második mondatába foglalt tilalomba ütközőnek találták és a Közös Piac funkcionálását akadályozó körülménynek minősítették. Itt ellentmondásos volt az a körülmény, hogy a 116 © Phare Program HU-94.05
