Drucker, Peter F.: Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban (Budapest, 1993)

1. RÉSZ. INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN - Negyedik fejezet - Az ellentmondás mint innovációs forrás

az Egyesült Államokban és Amerikában élő szegények már régen megmutatták, hogy a tévé olyan igényeket elégít ki, amelyeknek nem sok közük van a hagyományos gazdasági érvekhez. Am még az igen intelligens Japán sem volt képes belátni, hogy a vásárlóknak - éspedig elsősorban a szegény vásárlóknak - a televíziókészülék nemcsak egyszerű „dolog”. A tévé utat nyit egy új világra, s talán egy teljesen újfajta életre is.

Hruscsov sem volt képes belátni, hogy az autó nemcsak egyszerű „árucikk”; 1956-ban, amerikai látogatása során kijelentette, hogy az orosz nép sosem akar majd saját autót - az olcsó taxi járatoknak több értelmük van. Bármelyik tinédzser felvilágosíthatta volna, hogy a „kerekek” nem egyszerűen a szállítást jelentik, hanem a szabadságot, mozgási lehetőséget, hatalmat, romantikát. Hruscsov helytelen koncepciója hozta életre az egyik legnagyobb vállalkozói lehetőséget: az Oroszországban állandósult autóhiány életre hívta az egyik legnagyobb és legpezsgőbb feketepiacot.

Ezek, mondhatja a kritikus olvasó, megint csak amolyan „kozmikus” példák, melyet egy üzletember, egy kórház, egyetem vagy szakszervezet vezetője nemigen tud hasznosítani. Viszont mindkettőnek van egy közös jellemvonása.

Most egy egészen másféle eset következik, sajátos módja miatt ezt is nevezhetjük „kozmikusnak”, de határozottan több köze van a mindennapi üzleti tevékenységhez.

A nagy pénzintézetek, mint amilyen a Merrill Lynch, a Dean Witter vagy az E. F. Hutton, rendszerint biztosra veszik, hogy vásárlóik értékrendje törvényszerűen megegyezik az övékkel. Számukra egészen egyértelmű, sőt, törvény értékű, hogy az emberek azért fektetnek be, hogy meggazdagodjanak. Végül is a New York-i tőzsdén dolgozókat is ez motiválja, és ez határozza meg azt is, hogy mit értenek „sikeren”. A feltételezés azonban csak a befektetők egy bizonyos részére igaz, s ez közel sem a többség. A befektetők ugyanis nem mind „pénzemberek”. Tisztában vannak azzal, hogy ha valaki befektetés során akar „meggazdagodni”, minden idejét arra kell szánnia, hogy a befektetéssel törődjön, és meglehetősen jól kell értenie hozzá. A szakembereknek, a kisvállalkozóknak, a farmereknek azonban vagy nincs erre idejük, vagy nincs megfelelő tudásuk. Túlságosan sok idejüket emészti fel a pénzkeresés, és nem marad idejük arra, hogy a befektetéssel foglalkozzanak.

Ezt az ellentmondást használta ki egy közép-nyugati értékpapírcég. Látszólag semmi különbséget nem mutat a többi értékpapírcéghez képest.

74