Drucker, Peter F.: Innováció és vállalkozás az elméletben és a gyakorlatban (Budapest, 1993)

1. RÉSZ. INNOVÁCIÓ A GYAKORLATBAN - Második fejezet - A céltudatos újítás és az innovációs lehetőségek hét forrása

Attól a pillanattól fogva, hogy Japán 1867-ben megnyitotta kapuit a modem világ előtt, a nyugatiak hajlamosak voltak lebecsülni az országot annak ellenére, hogy látványosan győzött először Kína fölött 1894-ben, majd Oroszország fölött is 1905-ben. és Pearl Harbort kiheverve egyik pillanatról a másikra gazdasági szuperhatalommá fejlődött, majd az 1970-es és 1980-as években mint egyik legszívósabb versenytárs jelent meg a világpiacon. Az egyik, és talán leginkább elterjedt tévhit a közvéleményben, hogy az újdonság mindig valamilyen megfogható dologhoz kapcsolódik, és kizárólag a tudomány, illetve a technológia területére vonatkozik. És a japánok a közhiedelem szerint (ezt nemcsak a nyugati országokban, hanem Japánban is így gondolják) nem feltalálók, hanem egyszerű utánzók. Ez így is van: a japánok tulajdonképpen semmi kiemelkedő műszaki vagy tudományos találmányt nem mondhatnak magukénak. Sikerük ugyanis a társadalmi újításnak köszönhető.

Amikor az 1867-es Meidzsi-restauráció során a japánok kénytelen-kelletlen megnyitották országukat a világ felé, csakis azért tették, hogy el tudják kerülni India, illetve a tizenkilencedik századi Kína sorsát, hiszen ezeket az országokat a Nyugat meghódította, gyarmatosította, és „nyugatosította”. Az alapvető cél igazi dzsudó módra az volt, hogy a Nyugat fegyvereinek felhasználásával lehessen a Nyugatot már a kikötőknél megállítani, és így japánnak megmaradni.

Ez pedig azt jelentette, hogy társadalmi innovációra sokkal nagyobb szükség volt, mint gőzmozdonyokra vagy távírókra. A társadalmi újítás viszont lényegesen nehezebb, mint mozdonyokat építeni és távírókat telepíteni: ehhez ugyanis iskolákat, egyetemeket, szolgáltatásokat, bankokat és munkaügyi szervezeteket, intézményeket kell létrehozni. A gőzmozdony, amely a vonatot Londontól Liverpoolig elhúzza, valószínűleg némi változtatással képes lesz Tokiótól Oszakáig is megtenni ugyanezt. De a társadalmi intézményeknek „japánnak” kellett maradniuk, ugyanakkor meg kellett felelniök a „modernség” elvének. Csak japán vezetőik lehettek, ám a nyugatihoz hasonló, magas technológiai szintű gazdaságot kellett szolgálniok. A technológiát olcsón és a lehető legkisebb kulturális kockázattal be lehet hozni. Az intézményeknek ezzel szemben gyökerekre van szükségük, csak így tudnak növekedni és virágozni. A japánok száz évvel ezelőtt elkötelezték magukat egy irányban, s forrásaikat elsősorban társadalmi újításra fordították; a technikai találmányokat viszont lemásolták, behozták, átalakították - méghozzá rendkívül sikeresen. Úgy tetszik, politikájukon ma

41