Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

I. Rész. Újítások

tási módszer helyett egy másik, gazdaságosabb módszerrel javítsák, a javaslat üzemszerűen már meg lett valósítva akkor, amikor az első gépet kijavították az újító által javasolt módszer szerint. Ha az újítás megvalósítása pénzben közvetlenül ki nem fejezhető népgazdasági eredménnyel jár, a díjat az összes körülmények mérlege­lésével kell a rendelet értelmében megállapítani. Az ilyen módon tör­ténő díjazást nevezzük eszmei díjazásnak. Üjítómozgalmunkban eddig komoly hibaként jelentkezett, hogy az újítási szervek eszmei díjat állapítottak meg az olyan javaslatok után is, amelyeknek népgazdasági eredménye forintban közvetlenül kimutatható volt. Főleg azért válasz­tották az eszmei díjazást, mert ezáltal mentesültek a kalkuláció elké­szítésének sokszor nehéz és felelősségteljes munkája alól, továbbá mert a régi rendelkezések szerint ilyen esetben a javaslat nyilvántartását az üzemszerű bevezetéstől számított 3 hónap letelte után már meg lehe­tett szüntetni. Természetesen ez az eljárás nem helyes, mert egyrészt az újító megrövidítésére vezethet, másrészt pedig akadályozza az újí­tás valóságos népgazdaság eredményének nyilvántartását. Ezért a minisztertanácsi rendelet kimondja, hogy eszmei díjat csak akkorlehet folyósítani, tehát kalkuláció készítését akkor lehet mellőzni, ha az újí­tást megvalósító szerv főmérnöke és főkönyvelője fegyelmi felelőssé­gük terhe mellett igazolják a javaslat kalkulálhatatlanságát. Általá­ban nem lehet kalkulálni például egy balesetelhárítással vagy egészség­­védelmi újítással kapcsolatos javaslat népgazdasági eredményét. Az újítás népgazdasági eredményének pénzben történő kifejezése számítás (kalkuláció) elvégzése alapján történik. Az újítások és talál­mányok népgazdasági eredményének méréséről és elszámolásáról a pénzügyminiszter 14/1955. (Vili. 28.) számú rendelete intézkedik. A rendelet intézkedéseit az alábbiakban közöljük : „Az újításokról és találmányokról szóló 53/1955. (VIII. 25.) M. T. számú rendelet (a továbbiakban : R.) 7. §-ában foglalt felhatalmazás alapján az újítások és találmányok népgazdasági eredményének méré­sét és elszámolását — az Országos Találmányi Hivatal elnökével és a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökével egyetértésben — az alábbiakban szabályozom. A) Az újítások népgazdasági eredményének mérése és elszámolása 1. f. Az újítások népgazdasági eredményének mérését és elszámolását a felügyeletük és irányításuk alá tartozó iparágakra, illetőleg vállala­tokra nézve, azok sajátosságainak megfelelően — a jelen rendeletben 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom