Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)
I. Rész. Újítások
állásúak, tehát olyanok is vannak, akiknek a javaslat előterjesztése esetleg részben vagy egészben munkaköri kötelességük közé tartozik. A brigád többi tagjai terhére azonban munkaköri kötelesség nem forog fenn. Ilyen esetben a díjat úgy kell megállapítani, hogy meg kell nézni, az egyes brigádtagoknak milyen része volt a javaslat kidolgozásában. Meg kell tehát állapítani a szerzőség arányát és ennek alapján az egyes brigádtagok részére járó újítási díj összegét. Az egy-egy brigádtag részére járó újítási díjat azután olyan arányban kell csökkenteni, mint amilyen arányban az illetőnek a javaslat előterjesztése munkaköri kötelességét képezte. Teljes munkaköri kötelesség megállapítása esetén az illető társszerzőt egyébként megillető díjrész nem kerül folyósításra. 7. §. A díjazás alapja (1) A díjazás alapja eltérő aszerint, hogy az újítás a) pénzben közvetlenül kifejezhető népgazdasági eredménnyel, vagy b) pénzben közvetlenül ki nem fejezhető népgazdasági eredménynyel jár. (2) Ha az újítás pénzben közvetlenül kifejezhető népgazdasági eredménnyel jár, az újítási díjat a megvalósítástól számított első év népgazdasági eredménye alapján kell megállapítani. (3) Ha az újítás megvalósítása pénzben közvetlenül ki nem fejezhető népgazdasági eredménnyel jár (valamely cikk minőségének, vagy a dolgozók munkafeltételeinek megjavítása stb.), a díj összegét az összes körühnények mérlegelésével kell megállapítani. Azt, hogy az újítás népgazdasági eredménye pénzben közvetlenül nem fejezhető ki, a megvalósító szerv főmérnöke és főkönyvelője — fegyelmi felelősség mellett — igazolni köteles. (4) Az újítást abban az időpontban kell megvalósítottnak tekinteni, amikor a javasolt megoldást a megvalósítás helyén már üzemszerűen alkalmazzák. Az üzemszerű alkalmazás kérdésében felmerült vita esetén az illetékes minisztérium dönt. (5) A népgazdasági eredmény megállapításának főbb irányelvei a következők: a) a megvalósító szervnél jelentkező eredményen, illetőleg ráfordításon kívül figyelembe kell venni az újításnak más szervek (pl. továbbfeldolgozó vállalatok) termelésére (önköltségre, minőségre stb.) gyakorolt lényeges kihatásait is, b) az újítás népgazdasági eredményeinek megállapításánál össze