Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)

II. Rész. Találmányok

CaC03-tal vagy CaC03-ot is tartalmazó szilárd anyaggal 200—240 C’-on és a hőfoknak megfelelő nyomáson szénsav hozzávezetése mellett hevítjük, akkor a CaC03-ból vízmentes MgC03, a MgCl2 oldatából pedig vele egyenértékű mennyiségű CaCl2 oldat keletkezik. A fentemlített irodalmi adatok szerint a reakcióhoz égetetlen mészkövet vagy dolomitot célszerű használni és a széndioxidot a MgCl2-dal legalábbis egyenértékű mennyiségben, célszerűen azonban feleslegben kell bevezetni, míg MgCl2 felesleg alkalmazásával a reakció alacsonyabb hőfokon hajtható végre. Az ezzel az eljárással nyert MgCOs könnyen szűrhető és mosható, ellentétben azzal a Mg(OH)2-dal, amely MgCl2 oldatból Ca(OH)2-dal való kezelés útján nyerhető és amit mind klórtartalmától, mind kalcium­tartalmától csak nehezen és nagy veszteséggel lehet kimosni, illetőleg megtisztítani. A hivatkozott irodalmi adatokkal ellentétben azt találtam, hogy a MgCl2 oldata az említett magas hőfokon CaC03-tal, különösen nedves úton előállított CaC03-tal C02 bevezetése nélkül is vízmentes MgC03-tá és CaCl2 oldatává alakítható. Azt találtam továbbá, hogy a CaC03 akkor is átalakítható MgC03-tá, ha mellette MgO, vagy Mg(OH)a van jelen, vagy ha a CaC03 Ca(OH)2-ot is tartalmaz. Az így nyert csapadék, amely jól szűrhető és mosható, Mg(OH)2- ból és vízmentes MgC03-ból áll és MgO előállítására, vagy kémiai feldolgozására szolgál. Szabadalmi igénypontok : 1. Eljárás vízmentes MgC03-nak, ill. Mg(OH)2 és vízmentes MgC03 keverékének szilárd CaC03-ból, vagy CaC03 tartalmú szilárd anyagok­ból és MgCl2 oldatból való előállítására, azzal jellemezve, hogy a kiindulási anyagokat C02 bevezetése nélkül célszerűen 200—240 C°-on hevítjük. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás változata, azzal jellemezve, hogy a kiindulási anyag a MgCl2 és CaC03 mellett MgO-t és vagy Mg(OH)2-ot is tartalmaz. 3. Az 1. igénypont szerinti eljárás változata, jellemezve azzal, hogy a kiindulási anyag a MgCl2 és CaC03 mellett CaO-t és vagy Ca(OH)2-ot is tartalmaz. A rendelet megadja a lehetőséget arra is, hogy a felajánlást, vagyis a találmányi bejelentést a feltaláló meghatalmazott útján terjessze elő. Meghatalmazott bárki lehet, az iratokhoz azonban közjegyzőileg hitelesített meghatalmazást kell ilyenkor csatolni. Az olyan személyek (ügyvédek, szabadalmi ügyvivők), akik hatóság előtti képviseletre foglalkozásuknál fogva jogosultak, csak egyszerű, tehát közjegyzői hitelesítés nélküli meghatalmazást kötelesek csatolni. 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom