Krasznay Mihály (szerk.): Az újítói és feltalálói jog kézikönyve (Budapest, 1956)
II. Rész. Találmányok
azt jelenti, hogy a Szabadalomtulajdonos szabadalmának tárgyát iparszerűen csak akkor állíthatja elő, ha erre az illetékes hatóságtól az iparengedélyt megkapta. A szabadalmi oltalom időtartama egyébként 20 év és annak fennállását a törvény évenként esedékes, emelkedő összegű illeték fizetéséhez köti. Ennek elmulasztása esetén a szabadalmi oltalom megszűnik. A szabadalmi oltalom a szocialista gazdasági rendben nem megfelelő, mert nem tükrözi a szocialista állam és a feltaláló közötti viszonyt. A szerzői tanúsítványos jogvédelem esetén az állam vállalja az általa védett találmány megvalósításáról való gondoskodást, az ilyen találmány szerzője pedig felhasználás esetén díjazásban részesül, élvezi továbbá az állam által szerzői tanúsítvány formájában adott erkölcsi elismerést. Ezek a kedvezmények nem terjednek ki azokra, akik találmányukra szabadalmi oltalmat kérnek. Ha a már engedélyezett szabadalom tulajdonosa szabadalmát az államnak felajánlja, a felajánlás ténye őt az esedékes illeték fizetési kötelezettsége alól még nem mentesíti. Ennek megfelelően, ha az illetéket a szabályszerű határidőben nem fizeti be, ezt a szabadalomtulajdonos a saját veszélyére teszi. Ha tehát később, az illeték befizetésére rendelkezésre álló 6 hónapos határidő letelte után, az állam a felajánlást nem fogadja el, a szabadalomtulajdonos részére nem nyílik póthatáridő az illeték befizetésére, hanem a szabadalmat a törvény rendelkezéseinek megfelelően megszűntnek kell tekinteni. Ha azonban az állam a felajánlást elfogadja, az elfogadó határozat visszahat a felajánlás időpontjára. Ennek megfelelően a szabadalom tulajdonjogát az állam a felajánlás időpontjától kezdődő hatállyal szerzi meg. A volt szabadalomtulajdonos a felajánlás elfogadása esetén kérheti a felajánlás időpontja után általa befizetett illeték visszatérítését. 35. §. A találmány szerzője (1) A találmány szerzőjének — az ellenkező, bizonyításáig — azt kell tekinteni, aki bejelentését az Országos Találmányi Hivatalhoz előbb nyújtotta be. (2) Találmány szerzőjeként kutatóintézet vagy más szerv is elismerhető, ha a találmány olyan közös munka eredménye, amelynél a szerzőség szempontjából irányadó jelentős egyéni munka nem mutatható ki. (3) A találmánynak több szerzője is lehet (társszerzők). Társszer-10 Az újítói és feltalálói jog kézikönyve 17 145