Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Jogvédelem. Know-how. Értékesítés) (Budapest, 1971)

XI. A know how

rogéntartamával, hidrogénforrásként pedig korábban a szén és vizgőz reagálta* tásával létrehozott vizgáz hidrogéntartalma, újabban pedig elsősorban a föld­gázt alkotó szénhidrogének, ill. a viz hidrogént art alma. Akárhogy állitjuk azonban elő a gázkeveréket, mindig jelen lesz szennyezésként szén-oxigén ve­­gyület (a szén vagy a vizgázgyártásből, vagy a földgázból, az oxigén pedig a levegőből kerül a gázkeverékbe szénmonoxid és /vagy széndioxid formájában), amelyet, ill. amelyeket el kell távolitanunk. A hagyományos megoldásnál kialakultak azok a lépések, amelyekkel e szennyezések eltávolithatők. A földgázra való áttérésnél is először a hagyo­mányos tisztitásilépéseket iktatták be (pl. a széndioxidot vizzel mosták ki). A gyártási eljárás továbbfejlesztése során azonban úgy találták, hogy előnyösebb a földgázt nyomás alatt megbontani, már csak azért is, mert ez esetben a tisz­­titott gázkeveréket nem 1, hanem pl. 20 atmoszféráról kell a szintézishez szükséges pl. 300 atmoszférára komprimálni, ami jelentős kompressziós energia megtakaritást jelent (ez villamos, vagy gőzenergia megtakarításban jelentkezik). Ehhez a nyomás alatti földgázböntáshcz azonban már nem leheteti a jól bevált vizes széndioxid kimosást alkalmazni, mert az gyakorlatilag csak az atmoszférikus nyomásra volt alkalmazható, és így a nyomás alatti bontás előnyeit elveszítettük volna. Éppen ezért uj széndioxidmosást kellett kidolgoz­ni. Ez a megoldás (sőt többféle megoldás is született) azután lehetővé tette az eddiginél lényegesen nagyobb egységek építését is, ami megint csak uj prob­lémákat hozott magával, nevezetesen nagyméretű reaktorokat kellett építeni. Továbbfejlesztették azután magát a nyomás alatti földgázbontást is, ma már gyakori az un. vizgőzös reformálás i eljárás; ezzel a teljes eljárás külső energiaszükségletét lehetett viszont csökkenteni, ha a korábbi un. rézlugos szénmonoxid eltávolítás helyébe egy újfajta megoldás, az un. metanizálás lép­hetett. Ez viszont ismét más problémákat hozott magával, amelyek megoldása megint egy további lépéssel fejlesztette az ammóniagyártást. Ez a folyamat azonban nem állt meg és a vegyiparnak ez a talán egyik legbonyolultabb és mű­szakilag tekintve legszebb nagyüzemi eljárása folyamatosan tovább fejlődik. Az ammóniagyártás e lényeges forradalmasítása és ennek révén a 100 ton­nás egységekről előbb az 500, majd az 1000 és még ennél is több tonnás egy­ségekre való áttérés mintegy 6-8 év alatt játszódott le, mig ezt megelőzően a hagyományos eljárás lényegében több évtizedig alig változott. Az egyes részletmegoldásokra egyébként még itt-ott találhatunk szabadalmakat, de az egész megoldásra aligha. Az említett részletmegoldások összehangolása, az optimális energiahasznositás kidolgozása (aminek a mai rendkívül nagy egy­ségeknél hatványozott gazdasági kihatása van), az automatizálás bevezetése, a legcélszerűbb általános üzemelrendezés megtervezése együttesen messze túl - haladják az egyszerű engineering kereteit, a mindennapi rutintervezés szint­jét, és csak különleges know-how, méghozzá komplex know-how birtokában végezhetők el. E komplex know-how-val gyakran nem is rendelkezik egy-egy szakvállalat egyedül, és ezért ilyen üzemek megvalósításához alkalmi kon­zorciumok alakulnak, ahol az egyes tagok együttes tudása formájában fog a komplex know-how jelentkezni. E komplex know-how létrehozásában persze nemcsak tervező, engineering szakvállalatok, hanem ammóniát gyártó cégek- 186 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom