Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Jogvédelem. Know-how. Értékesítés) (Budapest, 1971)

IX. Bírósági eljárás

Természetesen az ilyen tárgyú perekben is felmerülhetnek szabadalmiműszaki kérdések. Ha történetesen a hasznositő vállalat azt állitja, hogy az általa hasznosított műszaki megoldás nem meriti ki a szabadalom valamely igénypontjának valamennyi jellemzőjét, s erre való hivatkozással zárkózik el a találmányi dij fizetése elől, akkor az eljáró rendes biróság az Szt. 56. §-a alapján feltehetőleg szakvéleményt fog kérni az OTH-tól e szabadalmi-műszaki kérdés tisztázása céljából.

A találmányi dij megállapitása iránti perek vitatott kérdése azonban az esetek túlnyomó részében nem ez, hanem gazdasági kérdés, nevezetesen az, hogy mekkora a találmány hasznosításával elért gazdasági eredmény, s milyen összegű dijazás áll ezzel arányban, milyen mértékű dijazás indokolt ennek alapján. E kérdést a rendes biróság általában szakvéleménnyel (műszaki vagy könyvszakértői szakvélemény, esetleg mindkettő) tisztázza és a szakvélemények figyelembevételével hozza meg Ítéletét. Előfordul az is, hogy az Ítélet a szakvéleménynek bírói határozat formájában való egyszerű megjelenése. Az esetek többségében azonban a szakvélemény több alternatívát is tár a biróság elé, s a bírói mérlegelés alapján az ezen alternatívák közül választással, vagy ezekre figyelemmel kialakított döntéssel állapítja meg az Ítélet a találmányi dij mértékét. Olyan esetben, ha a találmányi dij vagy annak egy része a per során már esedékessé vált, a bíróság a találmányi dij mértékének megállapításán felül rendszerint a már esedékessé vált díjrészletek megfizetésére kötelező, marasztaló ítéletet is hoz.

A találmányi dij megállapitása iránti perekben másfél évtized alatt kikristályosodott bírói gyakorlatunk példájaként említhető az alábbi ítélet, amely - igaz, az Szt. hatálybalépését megelőző időben - elv isiiéi mutat rá a helyes Ítélkezéshez fűződő jogpolitikai érdekre. Eszerint "a szocialista jogértelmezéssel és erkölcsi felfogásunkkal ma már összeegyeztethetetlen az a szemlélet, amely a vélt közösségi érdeket feltétlenül a jogos egyéni érdek elé helyezte és igyekezett a jogszabályoknak azoknak valódi tartalmával ellentétesen olyan értelmezést adni, amely az állami szerv' részére a maximális hasznot biztosította, a feltalálói díjazást viszont a minimálisra korlátozta. A népgazdaság valódi érdeke ugyanis az, hogy akik kiemelkedő szellemi alkotásokkal a fejlődést előbbre viszik, ezért olyan anyagi juttatást is kapjanak, amely őket további alkotó munkára ösztönzi."(PKKB. 7. P. 71.249/1967.)

Ugyanennek a jogi koncepciónak, de más síkon való kifejeződése a Legfelsőbb Bíróságnak az az ítélete, amely kimondja, hogy a találmány akkor is lehet nagyjelentőségű és díjazható ennek megfelelően, ha annak forintban kifejezhető gazdasági eredmenye nincs. A konkrét esetben a találmány a dolgozók munkakörülményének javítását szolgálta, s a bíróság az említett jogi koncepcióból kiindulva a felajánlott 800. - Ft helyett 50 000 Ft találmányi dij megfizetésére kötelezte a hasznositő vállalatot. (IJjitók Lapja 1966. 14. sz. 30. oldal.)

E bírói gyakorlat alapján, gazdaságirányításunk mai rendszerében, a vállalati önállóság növekedése egyik jeleként fogható fel, hogy a találmányi dij megállapitása iránt indított perek száma jelentősen csökkent az előző tiz év statisztikai adataihoz képest «- 145 -