Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1967)

II. A találmány

tervező-, fejlesztő intézetekben és az egyes vállalatoknál nap mint nap létrejövő találmányok keletkezésének körülményeit. E körülmények vizsgálata azt mutatja, hogy találmány kétféle­képpen jöhet létre: a) hirtelen felismerés vagy elméleti megfontolások; b) rendszeres kísérleti munka eredményeképpen. Természetesen e kétféle tevékenység párosulása is eredmé­nyezhet találmányt. Az a) csoportba tartozó, tehát a hirtelen támadt ötlet, merész elképzelés eredményeképpen született találmányok általában rit­kábbak. Elméleti megfontolás alapján hozta létre Bródy Imre kriptonlámpa találmányát, amely merész elképzelés révén szüle­tett. Később egész iparág épült fel erre az elképzelésre. Ab) csoportba tartozik a találmányok döntő többsége. A talál­mányok túlnyomó része ma már tervszerű kísérleti és kutatómunka alapján jön létre, a hirtelen támadt ötletek alapján keletkező talál­mányokkal pedig inkább régebben találkozhattunk. (Találmánynak kísérleti kutatómunka keretében történő létrehozásához természe­tesen ugyancsak szükséges a feltaláló fantáziája.) E megállapításo­kat alátámasztja a szabadalmi bejelentések statisztikája is. Régeb­ben ugyanis a szabadalmi bejelentések nagyobbrészt magánosok­tól vagy egyes nagyvállalatok műszaki szakembereitől származtak. Ma azonban a találmányok javarésze munkaviszony keretén belül jön létre (szolgálati találmány) és a találmányok többnyire nagy­­vállalatoknál, kutatóintézetekben vagy fejlesztési részlegekben lát­nak napvilágot, ahol a tervszerű kísérleti munka előfeltételei bizto­sítottak. A kísérletek eredményeként a legjobb megoldás vagy a legjobbak válnak azután találmánnyá. Az a körülmény, hogy a korábbi évszázadokban nem született annyi találmány mint napjainkban, ugyancsak bizonyítja a találmá­nyok létrehozása szempontjából a tervszerű, kísérleti munka gyü­mölcsöző voltát. A találmányok azonban még kísérleti munka esetén is — végső fokon — gondolkodás termékei. A kísérleti munka tervszerű ösz­­szeállítása, értékelése és a legjobb megoldás felismerése — szellemi tevékenységek. Ezért neveztük a találmányokat szellemi alkotások­34

Next

/
Oldalképek
Tartalom