Gazda István et al.: Találmányok, szabadalmak (Budapest, 1967)

XI. A know-how

gyártásáról, vagy új iparágról van szó, amelyben semmiféle hazai tapasztalat nem áll rendelkezésre (pl. nálunk ilyen volt a pvc és a polietilén). Ilyen esetekben nemcsak magas fejlesztési költségek jelentkeznének a saját megoldás kidolgozásánál, hanem a vonatkozó terület alapvető ismereteinek elsajátítása is jelentős időt igényelne. Közömbös ilyenkor az is, hogy az új eljárás vagy új termék szabadalmazott-e, ez mit sem változtat a független kidolgozás költségein, amelytől a know-how megvásárlója a vásárlás révén mentesül.

Az ipari fejlődés napjainkban rendkívül gyors, s ezt a szabadalmi hivatalok jóformán egyetlen országban sem tudják követni: amikorra a szabadalmakat megadják, azok legnagyobb része műszakilag sokszor túlhaladott. Ezért az iparvállalatok jelentős része a kétes értékű szabadalombitorlási perek helyett know-how megszerzésére törekszik, mert azzal jobban biztosíthatja a műszaki fejlesztést. Az értékesítő vállalat számára ugyanakkor a felhasználó által fizetett ellenérték biztosítja a ráfordított fejlesztési költségek megtérülését és az új fejlesztés pénzügyi forrását. (Lásd: XII. Fej. 5. pont.)

Véleményünk szerint az előbb vázolt okok miatt a szabadalom jelentősége bizonyos mértékben csökkenő tendenciájú, hiszen már napjaink gyakorlata is azt mutatja, hogy a know-how nélküli szabadalom — a puszta kizárólagossági jog — egyre ritkább a kereskedelmi forgalomban, s gyakoriak az olyan kereskedelmi ügyletek is, amelyek tárgya olyan iparilag hasznos gondolat (know-how), amely nem áll szabadalmi oltalom alatt.

2. A KNOW-HOW OLTALMÁNAK LEHETŐSÉGE A MAGYAR JOG ALAPJÁN

A tételes magyar jog nem ismeri a know-how intézményét, oltalmát tehát nem is szabályozza. A jogi oltalom terén jelentkező első nehézség a know-how meghatározhatatlansága, továbbá a szerző, mondhatnánk „feltaláló” megállapítása.

Hatályos jogszabályaink egyes rendelkezései azonban esetleg

224