Almay György et al.: Kézikönyv az újításokról és találmányokról (Budapest, 1958)
I. rész. Újítások
elismeri, a javaslatot benyújtó személy az általa már felvett dijat, illetőleg annak arányos részét csak akkor köteles a társszerzőnek elismert személy részére megfizetni, ha tudott arról, hogy a szerzőségre más is igényt támaszthat. A jó- vagy rosszhiszem kérdésében a díj felvételének időpontja a döntő. Ha a javaslatot benyújtó személy a most említett időpontban tudott arról, hogy egy másik személy társszerzőségi igényt támasztott, számolni kell azzal, hogy a társszerzőségi igény elismerése esetén az általa felvett díjat, illetőleg annak egy részét a társszerzőként elismert szerzőnek át kell engednie. Helyesen teszi tehát az, 'aki az ellenérdekű felet mielőbb értesíti arról, hogy vele szemben szerzőségi, illetőleg társszerzőségi igényt kíván érvényesíteni. Ha pedig a vállalatvezető döntését az egyik érdekelt sérelmesnek tartja, ezt ugyancsak mielőbb közölje az ellenérdekű féllel, tudomására adva azt is, hogy az ügyet bírói útra fogja terelni. Amennyiben ezt elmulasztja, kiteszi magát annak, hogy a vezető határozatéiban jogosított ellenérdekű fél az újítási díjat felveszi és az esetleges későbbi kedvezőbb bírói ítélet ellenére sem juthat újítási díjhoz, figyelemmel a rendeletnek arra a rendelkezésére, hogy a megvalósító szervet az újítási díj, illetőleg annak részlete újbóli folyósítására kötelezni nem lehet. A társszerzők közötti vita során az újítás megvalósítását nem kell a per jogerős befejezéséig elhalasztani. Az igazgató 'azzal kösse meg a szerződést, akit szerzőnek elismer. Az esedékes díjat azonban a per jogerős befejezéséig ne fizesse ki, hanem tartsa vissza, vagy helyezze bírói letétbe. 3. §. Újítási javaslatok bejelentése és kezelése (1) Az újítási javaslatot annál a szervnél (az újítási előadónál) kell benyújtani, amely annak megvalósítására az újítás tárgyánál fogva hivatott. Ha a javaslatot nem annál a szervnél nyújtották be, amelynek működési körébe a megvalósítás tartozik, az újítási előadó 8 napon belül köteles a javaslatot a megvalósításra illetékes szervhez továbbítani és erről az újítót értesíteni. (2) A javaslatnak tartalmaznia kell a megoldás eszközét és módját. A bejelentésben a lehetőség szerint meg kell jelölni a várható népgazdasági eredményt és az esetleg szükséges ráfordítások nagyságát. (3) Az újítási előadó a javaslattevő nevét, a javaslat tárgyát és a benyújtás időpontját az újítási naplóba (4. §) a beérkezés napján bejegyzi. Erről a javaslattevőnek elismervényt ad, amelynek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, a bejegyzés sorszámát, a bejelentés napját és a javaslat tárgyát. A szóbeli bejelentésről az újítási előadó jegyzőkönyvet vesz fel és annak másolatát a javaslattevőnek azonnal átadja. 32