Vida Sándor: A védjegy pszichológiai és jogi megközelítésben (Budapest, 1985)
II. A védjegy és az alkalmazott pszichológia
tént összehasonlítása azt mutatja, hogy a gyógyszeripar védjegyei mindenütt azonos modell alapján jönnek létre. Ennek feltehetőleg az a magyarázata, hogy e szóvédjegyeket azonos műszaki képzettségű és azonos kulturális színvonalon álló személyek hozzák létre. Ismereteik forrása közös, de az is lehet, hogy egyoldalú képzésük és hasonló munkamódszereik eredményezték azonos típusú szóvédjegyek képzését, amelyek végül is a gyógyszeriparban jellegzetessé váltak. Ennek pedig az a következménye, hogy ma már az uralkodó irányzat szerint hasonló konstrukciójú szóvédjegyeket célszerű az új gyógyszerekre bevezetni. A gyógyszeriparban sokan úgy vélekednek, hogy e védjegyalkotási modellre most már azért is tekintettel kell lenni, mert — új védjegyek kialakításánál ez a legegyszerűbb módszer, — az így létrehozott szóvédjegy áll összhangban a fogyasztóban a termékről kialakult képpel. Az acéliparban az uralkodó szimbólumok a kohók, nehézgépek, csövek, öntvények és öntvény minták, mindezek az erő, a szilárdság, a masszivitás jelképei. E jellemvonások az uralkodók Európa és az USA nehézipari vállalatai védjegyeinek döntő többségénél. Az acélipari termékek maguk gyakran az alapanyagra emlékeztetnek, erre vonatkozó asszociációt keltenek, nevezetesen: az emberi tudatban az acél mindig megőrizte azt a fogalomképet, amely az acélgyártási folyamat felfedezésekor kialakult: bámulatos, szokatlanul finom, de erős anyag, amelyet akár fegyverként, akár védőpajzsként használnak, biztosítja a legyőzhetetlenséget. 28