Palágyi Róbert: A magyar szerzői jog zsebkönyve (Budapest, 1959)

Hetedik fejezet. A szerzői jog átruházása. Forgalom a szerzői jogban

biztosította a szerzőnek. Igaz, hogy a szerzői jogdíj százaléka legtöbbször azonos volt a kezdő, közepes, vagy kiváló művek javára egyaránt. De a kivételes és nagy sikert hozó alkotás megkülönböztetett díjazása úgy jelentkezett, hogy több példány eladása vagy több nyilvános előadás eredményeként okszerűen jelentősen nagyobb volt a nagysikerű alkotás jövedelme, mint a szerényebb érdeklődést kiváltó műveké. A százalékos szerzői jogdíj rendszerét csakhamar igazságos és méltányos rendszerként fogadták el az érdekeltek a legtöbb országban és az értékesítés legtöbb területén. A könyvek és kották bolti árának, a színházi jegybevételnek megszabott százalékát élvezte a szerző. A filmesítési jogért elég szerény általány összegben történik a kiegyenlítés még ma is. De igen sok országban a filmesítés világjogáért olyan összegeket fizetnek, amely felér a színpadi vagy könyvkiadói siker legnagyobb eredményeivel.

A szerzői jogok érvényesítésének, vagyis a szerzői jogdíjak beszedésének egyik legnehezebb területe a zeneművek színpadon kívüli nyilvános előadása volt. A zeneszerző magára hagyatva, sem azt nem bírta ellenőrizni, hol, sem azt, hogy ki és hányszor adja elő művét. Hiányoztak a szerzőnél az ellenőrzés, de hiányoztak a megtorlás eszközei is. A magára hagyott zeneszerző, még ha meg is tudta, hol és ki adta elő engedély nélkül, színpadon kívül zeneművét, nem volt abban az anyagi helyzetben, hogy a bitorlás színhelyén pert indítson és a pernek anyagi terhét és kockázatát vállalja.

Franciaországban egyesültek először a zeneszerzők avégből, hogy a nyilvános előadások, ellenőrzését és a megállapított bitorlások megtorlását a szerzők egyesült erejével valósítsák meg. Azok a szerzői jogdíjak, amelyek a színpadon kívüli nyilvános előadásból kezdetben befolytak, igen szerények voltak. Innen van, hogy a zeneművek színpadon kívüli nyilvános előadására vonatkozó jogokat a gyakorlat '.,kis jogoknak"’ hívta, szemben a színpadi előadásokkal kapcsolatosokat, amelyeket („nagy jogok-^) nak” nevezett.

Csakhamar kitűnt, hogy a színpadon kívüli nyilvános előadások (szórakoztató üzemekben és hangversenyeken, továbbá gramofon vagy film útján eszközölt előadása a zeneműveknek vagy egyes részeinek, szöveggel vagy anélkül, színpadi műhö2 nem szervesen tartozó zenei alkotásnak előadása stb.) ellenőrzésének és a bitorlók következetes üldözésének rendszere a szerzői jogdíjak behajtásának olyan sikerét biztosította, amelynek