Alföldy Dezső: A magyar szerzői jog, különös tekintettel a M. Kir. Kúria gyakorlatára (Budapest, 1936)
Az 1921. évi LIV. t.-cikk a szerzői jogról - Nyolcadik fejezet. Vegyes rendelkezések
NYOLCADIK FEJEZET. VEGYES RENDELKEZÉSEK. 1. Megjelent müvek. 77. §. Megjelent müvek a jelen törvény értelmében azok, amelyek nyilvános forgalomra szánt példányokban (többszörösítésekben, másolatokban, lenyomatokban, filmlevonatokban stb.) jogosan kiadattak. A törvénynek ebben a szakaszában foglak meghatározás a törvény szerint védett összes művekre egyaránt vonatkozik, tehát a képzőművészet alkotásaira, nemkülönben a fényképészeti és mozgófényképészeti művekre is (min. ind.). A törvény világosan kifejezi, hogy a művet csak jogos kiadás esetén lehet megjelentnek tekinteni, vagyis, ha a nyilvános forgalomra szánt reprodukciók a szerző akaratából, vagy a szerző hozzájárulásával jutnak nyilvános forgalomba (min. ind.). A törvény szóbanlevő rendelkezése összhangban áll a berni (római) egyezmény 4. cikkének utolsó bekezdésében foglaltakkal. Az egyezmény ugyan nem emeli ki külön, hogy megjelent művek alatt csak a jogosan kiadott műveket kell érteni, de ezt nyilván önként értetődőnek tekintette. Oly művek tehát, amelyek nem adattak ki, mint pl. színművek, zenés színművek, vagy zeneművek, amelyeket csak előadtak, képzőművészeti alkotások, amelyeket csak kiállítottak, építmények, amelyeket csak felépítettek, nem tekinthetők megjelenteknek, amint azt az egyezmény az említett rendelkezésében külön is kifejezésre juttatja. Megjelent művek azok a mozgófényképészeti művek is, amelyeknek levonatai forgalomba kerültek. A „megjelenés“ fogalmára vonatkozóan utalunk még az 1. §.-hoz fűzött magyarázatokra. 12“