F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Második rész. A szellemi alkotások különleges formáival összefüggő kérdések - VI. Az MTA iparjogvédelmi tevékenységének szabályozása
b) A Találmányi Csoport szervezetileg az MTA Külkereskedelmi Szolgálatához, az AKADIMPEX-hez tartozik, felügyeletét az MTA Központi Hivatalának pénzügyi főosztálya látja el. A Találmányi Csoport az MTA iparjogvédelmi tevékenységét tárcaszinten koordináló funkcionális szerv. Feladata az MTA vezetőinek tájékoztatása, a tevékenységére vonatkozó, vagy azt érintő határozatok végrehajtása, jogi segítségnyújtás az intézmények részére, valamint az MTA képviselete más bel-, illetve külföldi szervek előtt az iparjogvédelemmel kapcsolatos kérdések terén. A Találmányi Csoport feladatai három nagyobb csoportra bonthatók; ezek között természetesen vannak értelemszerű átfedések. A Találmányi Csoportnak az MTA egészével kapcsolatos feladatai a következők: — az akadémiai intézetek, kutatóhelyek által teljesített adatszolgáltatás alapján az akadémiai találmányi és újítási tevékenységre vonatkozó adatok nyilvántartása, a nyilvántartás adatainak karbantartása, az azokkal kapcsolatos statisztikai kimutatások elkészítése és megküldése az ÖTH és az MTA vezetőségének; — az előző pontban említett nyilvántartásai alapján tájékoztatja az MTA szerveit és illetékes vezetőit; — állást foglal a szakterületével összefüggő ügyekben, erre vonatkozó felkérés esetén véleményezi, illetve előkészíti a szakterülettel kapcsolatos jogszabályok tervezeteit; — ellátja az MTA Találmányi Bizottságának a működésével kapcsolatos adminisztratív és döntéselőkészítési teendőket, gondoskodik a bizottság határozatainak a végrehajtásáról; — az intézetek, kutatóhelyek felterjesztései alapján intézkedik a „Kiváló Feltaláló” és „Kiváló Újító” kitüntetések adományozása érdekében; — képviseli az MTA-t az MTA iparjogvédelmi tevékenységével kapcsolatos ügyekben; — képviseli az MTA-t a nemzetközi iparjogvédelmi kapcsolatok terén, így: — kapcsolatot tart a társakadémiák iparjogvédelmi szerveivel, — képviseli az MTA-t ipaijogvédelmi tárgyú nemzetközi fórumokon, — fogadja a társakadémiák ipaijogvédelmi szerveinek a delegációit, szervezi programjukat, — szerződéstervezeteket készít, illetve véleményezi a közös kutatási tevékenység során létrejövő szellemi alkotások jogvédelme tárgykörében a szerződéstervezeteket, aláírásra előterjeszti azokat az MTA főtitkárának, — koordinálja a közös szabadalmak jogvédelmével, hasznosításával összefüggő tevékenységeket, — véleményezi az MTA által kötendő egyéb szerződéstervezeteket, ha azok közös kutatási tevékenységre, iparjogvédelmi együttműködésre vonatkozóan is tartalmaznak rendelkezést. 251