F. Tóth Tibor (szerk.): Kutatás-fejlesztés és iparjogvédelem (Budapest, 1987)
Első rész - V. A szabadalmi információ
tekinti; ez a funkcióorientált osztályozás. A gyakorlatban ezek az alapelvek nem érvényesülnek abszolút módon, vagyis a típusok bizonyos mértékben keverednek, de az egyik elv feltétlenül domináns marad. A nemzeti osztályozások némelyikének felépítése hierarchikus, vagyis az önálló egységekként felvett kategóriák között igen gyakran érvényesül fölé-, illetve alárendeltségi viszony. Az alacsony rendű kategóriák számát illetően igen nagy különbségek vannak a nemzeti osztályozások között, amit részben indokol az a körülmény, hogy a nagyszámú szabadalmi dokumentumot kibocsátó szabadalmi hatóságok finomabb osztályozást igényelnek ugyanolyan fokú kutatási hatékonyság biztosításához, mint a kevés szabadalmat engedélyező hivatalok. Az osztályozások természetüknél fogva nem lehetnek megmerevedett rendszerek, hanem követniük kell a technika fejlődését, ez pedig állandó bővítésüket kívánja meg. Az osztályozási rendszerek osztály mutató kötetek alakjában valósulnak meg. Ezek a kötetek az osztályozási jelzeteket azok kijelölt sorrendjében (számoknál növekvő, betűjeleknél ABC-rend) tartalmazzák, mellettük pedig a nekik megfelelő kategóriák megnevezése található. A* szükség szerinti magyarázó, definiáló megjegyzések a kategóriák helyes értelmezését segítik. Gyakran felhívják a figyelmet egy-egy tárgykör osztályjelzetei mellett a rokon tárgykörök osztályjelzeteire is. Az erősen finomított, tehát terjedelmes osztály mutatók használatát sok esetben tárgyszójegyzékekkel lehet megkönnyíteni. Ezek a technika teljes területéről összegyűjtött fogalmakat, szakkifejezéseket, terminus technicusokat — adott esetben szobrokba csoportosítva — betűrendben sorolják fel, feltüntetve mellettük az ilyen szakkifejezésekkel jellemezhető találmányok osztályjelzetét. Az eredeti magyar szabadalmi osztályozási rendszernek, a német, illetve a német alapú szabadalmi osztályozásoknak, az amerikai és az angol osztályozási rendszerek sajátosságainak a kapcsán — melyek közül ma már (főként) csak e két utóbbi használatos a megfelelő szabadalmi leírásokban — ugyancsak az Iparjogvédelmi Kézikönyvre utalunk. Nemzetközi Szabadalmi Osztályozás (NSZO) — Int.Cl. A sokféle nemzeti szabadalmi osztályozás használata komoly nehézséget okozott a több ország szabadalmi dokumentumaira kiterjedő kutatások során, ezért már 1904-ben javaslatot tettek egy közös osztályozás kidolgozására. Több kísérlet után 1949-ben az Európa-tanácsban döntést hoztak egy közös szabadalmi osztályozás megalkotására. A rendszer kifejlesztésével kapcsolatos tényleges és sikeres munka 1952-től 1968-ig folyt egy nemzetközi szakértői bizottság keretében. Kiindulásként a német szabadalmi osztályozást választották, bizonyos alapvető változtatásokkal. Azt az alapelvet érvényesítették, hogy bármely találmányt mint egészet lehessen osztályba sorolni, nem pedig az összetevő részek külön-külön való osztályozásával. Emellett az NSZO messzemenően azt az elvet követi, hogy a találmányokat benső természetük, nem pedig lehetséges alkalmazásaik szerint osztályozzák. Az NSZO-nak vannak funkcióra orientált helyei és alkalmazási helyei. A funkcióra orientált helyek előnyben részesülnek az alkalmazási helyekkel szem155
