Lenkovics Barnabás - Székely László (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 3. 1990-1996 (Budapest, 1998)
V. Szerzői jogbitorlás
eltérőséget. Az azonosság megállapításánál a fentiek szerint járt el, az összbenyomást vette alapul, és amennyiben az összbenyomás azonosságot mutatott, megállapította a plágium fennállását. Az egyes jellemzők esetleges eltérését kizárólag abból a szempontból vizsgálta, hogy ezek a jellemzők végső soron megváltoztatják-e az állatfigurák összbenyomását. Szükségesnek tartja az eljáró tanács megjegyezni azt is, hogy az eljáró tanácsnak közvetlen tudomása és tapasztalata van arról, hogy az állatfigurák Y.A.Gy. felperes alkotásaként már az 1955-56-os években ki voltak állítva a Váci utcában. A Bíróság a felperes keresetét elutasította. A felperes tulajdonát képező bécsi ARTIMPEX Vállalat 1964-ben szerződést kötött a magyar Artex Külkereskedelmi Vállalattal, amelyben megállapodtak abban, hogy a felperesi cég által átadott gyapjú állatmodellek a felperesi cég szellemi tulajdonát képezik. Utóbb a Mütex Háziipari Szövetkezet kötött a felperessel szerződést 1969-ben, amelyben a felperes hozzájárult ahhoz, hogy a felperes kizárólagos szellemi tulajdonát képező gyapjúállat mintái - modelljei - alapján azokat gyártsa és forgalomba hozza. 1980-ban a Hatex Haladás Textilipari Szövetkezettel kötött szerződést a felperes, 1985-ben a Műszóig Print Kisszövetkezettel a termék gyártására. 1985-ben a felperes a felperesi beavatkozóval, a Csömödéri Csertamenti MGTSZ-szel kötött felhasználási szerződést a gyapjúállatokra, amely alapján a felperes hozzájárult ahhoz, hogy az általa alkotott gyapjúállatokat a felhasználó korlátlan mértékben többszörözze és azokat forgalomba hozza. Az alperesek kisiparosok és a felperesi állatfigurákhoz hasonló állatfigurákat gyártottak, s hoztak forgalomba. A felperes az 1986-ban benyújtott kereseti kérelmében kérte az alpereseket kötelezni a raktárkészlet megsemmisítésére, szerzői jogdíj megfizetésére kérte kötelezni őket, amely vonatkozásában 1993. szeptember 9-én benyújtott keresetmódosításban 10-10.000,- Ft-ban jelölte meg a szerzői jogdíj iránti igényét alperesenként (106. sz. alatti beadvány). 1990. március 18-i bejelentésében a felperes a X.r. alperessel szemben a kereseti kérelmét annyiban pontosította és módosította, hogy miután 1989- el az iparát megszüntette, vele szemben eltiltás megállapítását nem kéri, de perköltségre igényt tart. Kérte a felperes valamennyi alperes vonatkozásában a nyilvános elégtétel biztosítását. 121