Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)

Pénzes István - Dr. Gruzl Ferencné: Gruzl Ferenc

Az 1950-es évek általános gyakorlatában a búzát őrlés előtt alaposan megtisztították, koptatták, mosták, pihentették, végül a felületét lekefélték. Csak ezek után következhetett a töretés. Ez a műveletsor — a dara- és derceőrléssel egyetemben — a búzaszem teljes felaprításához vezet, bár a héjazat esetében a lisztszerű őrlés nem cél. Végezetül az eredmény különböző minőségű lisztféleség és korpa.

Az említett időszakig az őrlés műveleteit sokféle nézőpontból vizsgálták. Ám ezek között tudtunkkal nem foglalkoztak olyan érdekes kérdéssel, mint amilyen a búzaszemek hasadása valamely erő hatására. Ez érthető! Ugyanis a töretés kezdetén, az 1. töretnél, a hengerpár rovátkái a legváltozatosabb helyzetben, tehát a szó szoros értelmében esetleges helyzetben kapják el a búzaszemeket. Következményként — a maradó alakváltozás bekövetkezte után vagy ezzel egyidőben — a búzaszemek „legtöbbször a támadás irányával meghatározott szögben hasadnak.”

Tulajdonképpen az utóbbi kérdéssel foglalkozik az Országos Gabona- és Lisztkísérleti Intézet 1951—-52. évi évkönyvének első tanulmánya, mely Dr. Gruzl Ferenc és Rajkai Pál tollából jelent meg.

Nos a szerzők — jobb töretési eredmény, továbbá egyéb célok, legfőképpen az ún. szeleteléses őrlés érdekében — azt vizsgálták, hogy a búzaszem más-más irányú erő hatására hogyan, milyen irányban hasad. Hogy ezt vizsgálhassák, előbb mérőműszert kellett szerkeszteniük. Ennek nyomán oly mérőeszközt alkottak, amellyel mérhették a törőerő nagyságát. Nagyítón át figyelhették a búzaszem alakváltozását, majd hasadását. Végül a befogószerkezet előnyös sajátosságai révén a búzaszemet tetszés szerinti helyzetben befoghatták és vizsgálhatták.

Már akkor, az 1950-es évek elején, fölfigyeltek a búzaszemek váratlan irányú törésére. Az erőteljes átvilágítás választ adott a rejtélyesnek tűnő kérdésre. Tudniillik előtűntek a búzaszem hosszára többnyire merőleges törésvonalak, melyek legfőképpen a betakarítógépek cséplődobjainak ütésétől származtak.

Az elvégzett vizsgálatok három részre taglalhatok:

I. A magokat hasi oldalukra fektették és a csíra végnél támadott a nyomóerő.

II. Az előző helyzet változataként, a magokat oldalukra fektetve, az erő ugyancsak hosszirányban támadott.

III. A magokat hossztengelyükre merőlegesen, az ún. hasi oldalon támadták a műszer mozgó pofájával.

Az I. esetben — a búzafajtától, az acélosságtól és a nedvességtartalomtól függetlenül — a magok a hossztengellyel egyirányban hasadtak. Megkülönböztettek „tulipános”, feles és harmados törésformát. Ezek egymáshoz viszonyított aránya főleg a búzaszemek acélos vagy lisztes voltától függött. Például, acélos búzánál a félbetörtek aránya 47% volt; ugyanez a lisztes állományú egyedeknél mindössze 29 százalékot tett ki.

Megállapították: „A lágy búzáknál megfigyelhető, hogy a víztartalom emel667