Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre
igyekeztem úgy viselkedni a mint az 6 helyzetükben önmagámnak vagy gyermekeimnek kívántam volna. Megértettek. Isten áldja meg Kegyeteket. Pékár Imre”. 44 Mentalitására jellemző, hogy Emsbe Bécsen, Würzburgon, Frankfurton át utazott, mindenütt eltöltve egy napot, hogy műgyűjtő szenvedélyének hódoljon. Az emsi fürdőkúra alatt is állandóan úton volt, ahelyett,hogy pihent volna. Feljegyzései szerint a következő helyeket látogatta meg: Giessen, Coblenz, Wiesbaden, Dausenau, Köln, Mühlberg, Trier, Victoria forrás, Bonn, Nassau fürdő, Limburg, Basaltbrücke, Irichhofen, Wilsenroth, Dornburg. Kiadásai mellé azonban gyakran feljegyezte, hogy „igen rosszul vagyok.” Hannoveren keresztül utazott Berlinbe orvosi vizsgálatra, majd rövid ott-tartózkodás után Drezda, Prága, Bécs egy-két napos érintésével hazatért. 45 A világháború kitörésekor Pékár unokái édesanyjukkal és nevelőikkel Svájcban, a Montreux feletti Cauxban tartózkodtak. Pékár Imre ekkor már 76 éves, de féltő aggodalma nem hagyja nyugodni, kiutazik értük betegen és két hétig tartó viszontagságteli utazás után hazahozza őket. Az út emlékét „necessaire” táskája őrzi, amely zöld „moiré” bélésével, angol-ezüst toilette-készletével, vörös szattyánbőr útipárnájával ma az Iparművészeti Múzeum kis-tárgyak gyűjteményében szerepel. A kézitáskában lévő írómappában még ott látható a Palace Hotel, Caux levélpapírja és az itatóspapíron megtalálhatóak jellegzetes vonásaival írt feljegyzéseinek tükörképei. 46 Pékár Jánosnak rendkívül súlyos skarlát után tbc-s fertőzés támadta meg jobb térdízületét, amit az orvosok nem ismertek fel időben. 1917-ben már csak mankókkal járt. Pékár Imre erre a háború befejezése után, 1919-ben infláció és gazdasági nehézségek ellenére kiküldte őt Svájcba, Leysinbe, Kollier professzorhoz, ahonnan gyógyultan bár, de merev lábbal tért haza. 47 A második világháború utáni években a Haggenmacher családok elhagyták az országot és csak Haggenmacher Sándor maradt itt, de kénytelen volt nevét letenni és „Kürti” néven élt 1977-ben bekövetkezett haláláig. A Haggenmacher—Pékár házasságokból származó közvetlen utódok közül csak/Jttó leánya, Mária mint Verebély Pálné és Sándor leánya,Edith, mint Pattantyús-Ábrahám Adámné maradt hű az országhoz és magyar utódoknak adta tovább az életet. A Pékár család pedig férfi ágon 1969-ben kihalt. Az egyetlen utód, aki Pékár Imre és felesége tehetségét egy személyben viszi tovább, fiam:Haggenmacher Miklós, aki 1956-ban elhagyta az országot, mert nem tudta magát túltenni azon, hogy le kellett tennie azt a nevet, melyet 5 évszázadon át becsülettel viseltek felmenői. Tanulmányait Bruxelles-ben folytatta. A zeneakadémián (Conservatoire) Askenaze növendéke volt és mind a zongora tanszéken nyert diplomáját, mind az „Université Libre” vegyészeti vonalán szerzett közgazdász-mérnök diplomáját kitüntetéssel szerezte meg. Öt nyelven tárgyalóképes, még két nyelven ért és olvas. Ma nemzetközi vállalatnál mint igazgató dolgozik. 48 Fennmaradt egy levél, melyet menye, dr. Pékár Imréné 1922. 10. 27-én írt fiának Svájcba. A levélben ez olvasható:” Apa roppantul sürgeti a Maga hazajövetelét, mert szegény azt montja, hogy élete utolsó kívánsága, hogy magát mégegyszer lássa. Szegény annyira elesett és elaggott, hogy nagyon kevés ideje van hátra, rémülettel gondolok arra az eshetőségre, hogy őt elveszítsük. Ő annyira bőkezű és adakozó volt hozzánk, hogy hálám határtalan iránta és boldog lennék, ha halála előtt még tehetnék érte valamit, amivel bizonyítékát adhatnám ragaszkodásomnak.” 49 Halálát dr. Verebély Lászlóné, dr. Pékár Imréné édesanyja a következőképpen örökítette meg naplójában: „Megint kidőlt egy erős oszlopa a családnak, Pékár Imre ma örökre lehunyta a szemét. 1923. július 12-én halt meg végelgyengülésben 84 éves korában. Hosszú szenvedés után könnyű halált adott neki Isten. Július 10-én még meglátogattam a Svábhegyen, hol a Sanatoriumban keresett enyhülést súlyos bajára; magasfokú érelmeszesedés kapcsán kínos bronchitis tette lehetetlenné életét, szegény nagyon összeesett és megöregedett, a sok szenvedés reá nyomta bélyegét. De fönn volt, ágyában feküdni nem tudott, a kínos köhögési rohamok fullasztották, lábai vizenyősen dagadtak, már akkor érintette a halál angyala. Örült jövetelemnek, illetődve búcsúztam tőle — mikor viszontláttam már haldoklott. 12-én telefonált Pici (Haggenmacher Henrikné) a Svábhegyről, hogy mindnyájan „Apa” körül vannak már mert nagyon rosszul van. Azonnal útra keltem, 2 órakor délben felértem; már eszméletlen 612
