Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre
X. Függelék A debreceni István malomról szóló monográfiák szerint az ellentét, illetve vita Pékár Imre s a malom igazgatósága között abból adódott, hogy Pékár Imre ellenezte adott körülmények között a hengerszékek beállítását. Ebből azután a hivatkozott monográfiák szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy az ellenzés hozzájárult a malom válsághelyzetének előidézéséhez. Ahhoz, hogy az ellentét lényegét kidomboríthassuk — az előző fejezetekben elmondottak mellett — három tényezőt kell ismernünk: a) a gazdasági körülményeket:; b) a debreceni István malom pénzügyi helyzetét; c) a hengerszék 1870-es évekre vonatkozó, adatokkal alátámasztott fejlődésmenetét. A gazdasági körülményeket illetően az 1870-es évek pénzügyi nehézségei komoly problémákat okoztak a vállalatoknak. Pesten 12 pénzintézetet sodort el a válság és csak a legnagyobb körültekintéssel, óvatossággal vezetett bankok tudták az 1873—74-es éveket átvészelni úgy, hogy leszorították kihelyezéseiket, lecsökkentették a váltótárcát, az értékpapír-állományt és az azokra adott előlegeket, tehát pénzszűkét idéztek elő [39/1919 o. n.]. A pesti malmok, valószínűleg a jól informált terménykereskedők hatására, rendkívül óvatosságot tanúsítottak. 1871 és 1873 között termelésüket fokozatosan csökkentették úgy, hogy 1873-ban 20%-kal kevesebb gabonát őröltek, mint 1871-ben. Ennek ellenére 1869 és 1873 között 5 nagy gőzmalom ment csődbe és cserélt gazdát. [59. 381—82. p.] Ha a debreceni István Gőzmalom 1869—1875 között kimutatott legjellemzőbb mérlegadatait elemezzük (3. mérlegtáblázat), úgy a válság alatt kirobbant veszteség főbb okozói azonnal szembetűnnek: 1. A termelés nagymértékű növelése nem párosult a piac felvevő képességének hasonló bővülésével, minthogy a záró készletek növekedési üteme meghaladta a termelés növekedését még abban az esetben is, ha a búzaár emelkedését tekintetbe vesszük. 2. Váltótartozásuk állandóan fokozódott. 3. Nagymérvű eladósodás mellett túl magas osztalékot fizettek, ahelyett hogy adósságaikat törlesztették, amortizáltak vagy tartalékoltak volna. Mayer Emil, aki 1877-től az átszervezett István Gőzmalom egyik vezető igazgatója volt, 1882-ből származó tájékoztatójában önkritikát gyakorolva kihangsúlyozza, hogy milyen végzetes hiba volt ,,az évek folyamán 20—50%-os osztalékokkal tündökölni, ahelyett hogy a 15%-ot meghaladó nyereséget a befektetések amortizációjára használták volna fel.” Mindezt az 1877 utáni szakaszra állapította meg, hozzátéve „ha akkor az önzés és bizonyos büszkeség helyett tisztán a praktikus takarékosság és az elővigyázat alapelvei szerint jártunk volna el, úgy mérlegeink mint nyereség—veszteség számláink sokkal örvendetesebb látványt nyújtanának.” [43. 62. p.] Mennyivel helytállóbb ez a megállapítás a válság éveire, amikor a debreceni gőzmalom 1869- ben a nyereség 80,38%-át 1870- ben a nyereség 102,47%-át 1871- ben a nyereség 54,49%-át 1872- ben a nyereség 65,93%-át 1873- ban a nyereség 61,60%-át fizette ki osztalék gyanánt. Kétségtelen, hogy a 60-as években a nagy profittal dolgozó malom-részvénytársaságok magas osztalékot fizettek, de azt új részvények kibocsájtásával ellensúlyozták, amit maguk a profitot élvező főrészvényesek vettek meg [59. 369. p.]. Ezzel az „önfinanszírozó” rendszerrel, mely tisztán spekulációból fakadt, azonban a hitelválság idején leálltak, sőt 1869-ben két malom kivételével a pest-budaiak egyáltalában nem fizettek osztalékot. 1870-ben négy nagy gőzmalom-rszvénytársaság nem fizetett osztalékot, sőt 1873— 1874-ben még a budapesti stabil bankok sem fizettek részvényeseiknek. [39/1919. o. n.]. A pénzszűke olyan méretű volt, hogy 1870-es évek közepén is 18—20%-ot követeltek a váltóleszámítolásáért. [65. 161. p.]. A debreceni István malom pénzügyi helyzetére vonatkozólag — az előzőekben vázolt gazdasági háttér ismeretében — ma már kétségtelennek tűnik az, hogy a malom vezetői 600
