Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Pekár Zsuzsa - Pénzes István: Pekár Imre
méretekben jelentkezett, bogy orvosai azonnali gyógykezelést és nyugalombavonulását sürgették. A sajtó ekkor hosszú cikkben méltatta pályafutását, várható nyugdíjazását és nyilvánosságra hozta a bank igazgatóságának ezzel kapcsolatos közleményét is42. Pékár Imre 70 éves korában a gyakorlati munkától visszavonult ugyan, de továbbra is részt vett a Leszámítoló Bank, a tőzsde és a közraktárak ügyeinek irányításában43. Nyár végére azonban betegsége annyira fokozódott, hogy orvosai, köztük dr. Müller Károly br. híres tbc-szakértő, Emsbe és Berlinbe küldték kezelésre és konzultációra. Bad Emsben a Hotel Königliches Kurhaus-ban (Wilhelm Schaller) dr. Renter kezelte, Berlinben Leyden professzor vizsgálta. De Pékár Imre nem akarta elfogadni, hogy betegsége erősebb, mint ő, és kúrája mellett állandóan úton volt.44 A mozgalmas németországi tartózkodás természetesen nem hozta meg a várt eredményt, így orvosai kénytelenek voltak decemberben Olaszországba küldeni. A Genua melletti Nervibe ment és a tengerparton fekvő Eden hotelben kereset gyógyulást. 1909. december 13-án indult Budapestről és csak 1910. február 2-án tért vissza. Szokásához híven ezúttal is erőt akart venni betegségén, és csak Velence, Padua, Bologna, Modena, Parma, Piacensa érintésével érkezett Genuába, mindenütt eltöltve egy-egy napot, hogy bejárja a régiségkereskedőket és műgyűjtő szenvedélyének eleget tegyen. A fárasztó út után olyan rosszullét fogta el Nerviben, hogy halálfélelmei voltak és egy fennmaradt fogalmazvány szerint Imre fiának 1909. 12. 21-én írt levelében végrendelkezett. A tengerparti tartózkodás, a rákényszerített viszonylagos pihenés és a tudat, hogy halála után mindent rendezetten hagy maga után, úgy látszik csodát művelt nála. Fennmaradt ui. egy névjegye „Alessandro Roggero Maestro di lingua Italiana, Via Marco Polo N. 30., Nervi’ szöveggel, melyre Pékár Imre pontosan feljegyezte, hogy hány olaszórát vett nála és mennyit fizetett érte. Innen tudjuk, hogy 71 éves korában még fejlesztette olasztudását, hogy a régiségkereskedőkkel jobban szót érthessen. Szellemi aktivitásának nem voltak határai, csak éppen fizikumán nem tudott már úrrá lenni. 1910-től kezdve mindinkább befelé fordult és gyűjteményei rendezésével foglalkozott (14. ábra). Utolsó szerzeményei közé tartozik az a hatalmas nagy ónkanna, amely 1601 óta a „Rosa-bányai nemes Szabó Czéh” avató kannája volt. A Briegből származó kanna nemcsak műkincs, de család- és társadalomtörténeti szempontból is érdekes, minthogy Pékár Imre nagyapja és dédapja ennek a céhnek voltak mesterei a 18. sz -ban. Pékár Imrét a sors élete alkonyásem kímélte meg a megpróbáltatásoktól45. Hallatlanul aggasztotta őt az egyetlen Pékár fiúunoka, János betegsége46. A háború végén Rozsnyó elvesztése felett sem tudott megnyugodni. 1920-ban felajánlott a Magyar Tudományos Akadémiának 100 000,— koronát egy nyelvvédelmi alap létesítésére, melynek célja az anyanyelv ápolása volt a magyarlakta területeken. Az akadémia megőrizte a kézzel írt felajánló levelet, melyet 81 éves korában írt és még töretlen szellemi képességéről tanúskodik. 552
