Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Kozák Imre: Sályi István
Az Egyetem bánya- és kohómérnöki karra, valamint gépészmérnöki karra tagozódik.” Egy dologban fogyatékos volt az 1949. évi XXIII. törvény és az 1949. évi 15. sz. törvényerejű rendelet is. Egyik sem mondta ki ugyanis a korábban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem keretében működött Bánya- és Kohómérnöki Osztály jogfolytonosságát a Nehézipari Műszaki Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Karában. Bár a soproni bányász- és kohász tanszékek a Nehézipari Műszaki Egyetemhez tartozónak tartották magukat (pl. ilyen megnevezésű levélpapírt használtak), és így a jogfolytonosságot nyilvánvalónak tekintették, a kérdés tisztázatlansága is hozzájárult más tényezők mellett a későbbi, hosszan elnyúló vitához a bányamérnökképzés intézményi hovatartozásáról. A vita mögött nem kis társadalmi erők nézetkülönbsége és érdekellentéte húzódott meg, amelyek igen megnehezítették a kérdés rendezését., Az egyetem működésének második tanévében egy felső szintű párthatározat önálló bányászegyetem megalapításáról szólt. E határozat igen sok probléma forrása lett az egyetem életében. Közülük kettő kívánkozik kiemelésre. Az egyik szerint megszűnt volna a bányamérnök- és kohómérnökképzés 1735-től folytonosan fennállott intézményi egysége, ami maga után vonta az egység helyreállítását célzó elképzeléseket, vagyis nemcsak a bányamérnök- de a kohómérnökképzés kiválását is a Nehézipari Műszaki Egyetemből. Ilyen módon pedig csak a Gépészmérnöki Kar maradt volna, kérdésessé téve a miskolci egyetem létét. A másik probléma a miskolcon tanuló I. és II. éves bányamérnök-hallgatók tanulmányainak folytatásához kapcsolódott. A párthatározat után ugyanis a bányász szaktanszékek Sopronban maradtak, így az a megoldás született, hogy az 1951/52 tanévtől kezdve a II. éves bányamérnökhallgatók Sopronban tanulnak tovább, míg a kohó- és gépészmérnökképzés a felfutó évfolyamokkal teljes egészében Miskolcon történik. Mivel pedig az egyetemi építkezések a kívánatosnál lassúbb ütemben haladtak, a kohómémök szaktanszékek Sopronból Miskolcra történő átköltözését objektív körülmények is hátráltatták. Több soproni professzor pendlizni kényszerült a két város között. 1951. július 21-én az Országos Tervhivatalban tárgyalás folyt a hazai műszaki egyetemek jövőjéről (9). Ezen az ülésen befejezett tényként szerepelt az önálló tatai Bányászati Műszaki Egyetem. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem helyett — más elnevezéssel és tartalommal — Gépépítési Egyetem jött szóba, kohászati, kohógépészeti és gyártástechnológiai szakokkal. Szerveződött tehát az új bányászati egyetem, a fennálló kettősségre azonban jellemző, hogy noha a soproni bányásztanszékek tartották a kapcsolatot Miskolccal (innen kapták a III. éves hallgatókat), az 1951/52. tanévben az új bányász tanszékvezetők nem Miskolcra, hanem Sopronba kapták a kinevezésüket. Az is 2- §• 414
