Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Terplán Zénó: Pattantyús-Ábrahám Imre
Elnézem nyájas öreg arcát, keresztbe vetett sovány lábát a hegyes orrú francia cipőben, s azt gondolom: de jó kezekben is van a jó anyag!” De érdekes akkori tanársegédjének, Leicht Ernőnek is az emléke (1): „Talán 3—4 hónapon át dolgoztam csak közvetlenül Pattantyús-Ábrahám Imre professzor keze alatt 1952-ben, de tiszteletreméltó alakja megmarad bennem, és megpróbálom pár tömör mondattal vázolni akkori benyomásaimat. Mint fiatal kezdő mérnöknek, nagyon tetszett nekem a kitűnően összeválogatott tanszéki könyvtára. Meg lehetett ott találni alapvető vagy átfogó munkákban az akkori teljes technikát, ő is olyan volt, mint a könyvtára; óriási tudásával áttekintette az egész technika világát. Jellemes ember volt, mélyen becsületes, igaz emberséget sugárzó. Beosztottjainak inkább édesapja volt, mint főnöke. Nagyon tudott uralkodni magán. Emlékszem, egyszer egyik tanársegédje napok óta mással foglalkozott, mint ami rá volt bízva, úgyhogy nem is találkozhatott vele. Utánozhatatlan volt, ahogyan kérdőre vonta és rendreutasította. Azóta én is főnök lettem, és irigylem őt a rossz helyzetekben is mindig kellemes és mértéktartó modoráért, az emberekhez való, szereteten alapuló viszonyáért. Szeretnék hozzá hasonlítani! . . .”. Dr. Vida György akkori tanársegéd, ma docens pedig a kezdeti időkre emlékezett (1): ,,1951 őszén a miskolc—selyemréti diákszálló egyik szobájában találkoztam először Pattantyús-Ábrahám Imre professzorral. Azon az estén alakult meg a miskolci NME Általános Géptani Tanszéke . . . Közel 30 év távlatából különösképpen az első benyomás emléke ötlik fel bennem, s eszembe jut, hogy önkéntelenül is összehasonlítást tettem közte és neves bátyja között, akit — mint volt budapesti professzoromat — humánus embernek ismertem meg. Engem — de valamennyiünket — ilyen összehasonlításban is megnyugvással és bizalommal töltött el ez az első találkozás . . . Aztán a kezdeti nehézségeket csak fokozatosan gyűrhettük le Pattantyús- Ábrahám Imre professzor segítségével. Az ő példamutatása volt számunkra az erő forrása. Akkor föl se tűnt, annyira természetesnek vettük, hogy egy-egy előadásán mennyit tanultunk szakmát is, meg pedagógiát is . . . Pattantyús-Ábrahám Imre professzor egyike volt azoknak a magyar mérnököknek, akik széles szakterületet felölelő tudással rendelkeztek. Többször büszkeséggel mutatta meg vaskohómérnöki oklevelét, amelyet még Selmecbányán szerzett. Előadásai alatt döbbentünk rá, hogy a szakma olyan mélységeit ismeri, amelyre joggal lehetne büszke minden gépészmérnök is.” Az NME Kohómérnöki Karának mai dékánja, Dr. Sulcz Ferenc tszv. egyetemi tanár, akkor Miskolcon diákja volt. Ö így emlékezett Pattantyús-Ábrahám Imre professzorra 1981-ben (1): „Azt hiszem, amíg élek, emlékezetembe mélyen bevésődve marad kivételes egyénisége, humanizmusa, baráti és megértő-megbocsátó kedvessége, törődé-248
