Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Szénássy Barna: Bolyai Farkas
való tájékozottság kérdésében. A válasz a következő: Gauss mind Bolyai János, mind Lobacsevszkij geometriai rendszerét ismerte, Bolyai János 1848-ban szerzett tudomást Lobacsevszkijről, Lobacsevszkij viszont sohasem hallott az Appendixről. Igen sajnálatos, hogy Gauss nem közvetített Bolyai János és Lobacsevszkij között. A szabadságharc mindkettőjük szívét megdobogtatta. Farkas gyönyörködött Kossuth beszédeiben, de eszményképe Széchenyi volt. A lelkesedés mögött azonban kezdettől fogva szinte előre látta a bukást, és az ezt követő elnyomást. És amikor ez bekövetkezett, 1850-ben mint helyettes rektor még bátorítani iparkodott a kollégium ifjúságát: a magyar nép „kimért körrel, egyenességgel még újra a felsőbb nemzetek sorába is emelkedhetik”. De aztán 1851-ben megfáradva nyugállományba helyezését kérte; tanítani „Plutarchusra, poétikára, philosophiára a deákokat a kormánytól javallott könyvek szerint a hetvenhetedik évben barázdái ökörmunka”. Az egyházi főtanács pedig teljes fizetéssel, valamint szolgálati lakásának meghagyásával fejezte ki háláját az elaggott professzor személye iránt. Éájdalmasan érintette a Gauss elhuny tárói (1855) érkezett hír. Lelkiismeretesen sorrendezte a birtokában lévő, Gausstól kapott leveleket, e gyűjteményről kerülő úton tudomást szerzett Sartorius von Waltershausen göttingeni professzor, Gauss hagyatékának a rendezője. Kérésére Bolyai Farkas elküldte Göttingenbe a számára olyan sokat jelentő relikviákat. Gondosságának jóval későbbi (1899) szép eredménye volt az, hogy a Gauss és Bolyai Farkas közti gazdag levélváltás díszes külsővel megjelent a lipcsei Teubner cég gondozásában. Az apa és a fiú, a két magányos ember között is elült minden békétlenkedés, kapcsolatukat — a hátramaradt adatok tanúsága szerint — életük utolsó szakában a kölcsönös szeretet és megbecsülés váltotta föl. Bolyai Farkas még megírta, sőt ki is nyomatta (1855), stílusát tekintve helyenkint dagályos, de számos mély gondolatot tartalmazó halotti ,,Jelentésiét. Testamentumát egy évvel később a ,,Gyászjelentés”-sel kiegészítve a kollégium igazgatósága is kiadta. Az agg professzor tehát mindent gondosan elrendezve készült föl a halálra. Még a koporsót is előre beszerezte, ott állt ez az ágya előtt, olykor fekhelyet adva a beteg mellett őrködő diáknak. A halál pedig az általa előre megjósolt állomásokon át került mind közelebb hozzá: 1856 júniusában és augusztusában agyvérzési tünetekkel még csak kopogtatott a „figyelmeztetés”, november 20-án pedig a halál lezárta szemeit. November 23-án, végakaratának megfelelően egyházi szertartás nélkül, csupán a kollégium csengettyűjének hangja mellett kísérte ki utolsó útjára a kisváros nagyon sok polgára. Három év múlva, 1860. január 27-én János is követte, de az ő gyászmenete — megbízható adatok szerint — a hivatalból kivezényelt két monarchiabeli tiszten kívül mindössze három polgári személyből állott. 1884-ben Bolyai Farkas sírjára közadakozásból a kollégium elöljárósága, rá tíz évre Bolyai János távolabbi, jeltelen nyughelyére a „Mathematikai és 22
