Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Dr. Horváth Tibor - Góhér Mihály: Verebély László
ben sikerült mozdonyai forgalomba kerültek. Kandó háromfázisú rendszerét összehasonlítva a korábban megkezdődött amerikai vasútvillamosítási rendszerekkel és a vele egykorú egyéb európai kísérletekkel, rámutatott arra, hogy Kandó növelte először a munkavezeték feszültségét 3000 V-ra és mozdonyainak fajlagos mutatói a maguk idején a legjobbak voltak a világon. Verebély munkái nyomán a hazai és a külföldi érdeklődők részletes képet kaptak a fázisváltós egyfázisú rendszer lényegéről, a próbamozdonnyal végzett kísérletekről és a sikeres hegyeshalomi vasútvillamosításról. Nemzetközi konferenciákon tartott ismertetői és idegen nyelvű cikkei révén széles körben ismertté tette Kandó nevét és a fázisváltós rendszert. Ezt mutatja az, hogy amikor a francia vasutak áttértek az 50 Hz-es 25 kV-os egyfázisú vasútvillamosításra, a Velenciennes—Thionville közötti első szakasz ünnepélyes megnyitására 1955. május 11-ére Verebélyt is meghívták és az ünnepi beszédben Armand> az SNCF elnöke, Kandó Kálmánról, mint az 50 Hz-es vasútvillamosítás nagy úttörőjéről emlékezett meg. Verebély megemlékezést írt Tőrei Tóth Lászlóról, aki az első Valtellina mozdonyok gépszerkezeti részének tervezője volt és részletesen ismertette Bláthy Ottó Titusz munkásságát, aki évtizedeken át a Ganz Villamossági Gyár szellemi irányítója volt. Villámvédelmi kutatásai sem kizárólag műszaki kérdésekkel foglalkoztak, bár a céljuk mindig a gyakorlati alkalmazás volt, hanem általános természettudományi jellegűek voltak. E témához a nagyfeszültségű laboratóriumba beállított 1 miihó voltos lökőfeszültség-generátor adott indítékot. Abban az időben a villám becsapási helyét laboratóriumi modellkísérletekkel vélték megoldhatónak. Ilyen kísérleteket Németországban Matthias és Schwaiger, Amerikában pedig Wagner és munkatársai folytattak. Minden ilyen modellkísérlet sarkalatos pontja, hogy hol helyezik el azt a rúdelektródot, amiből a lökőfeszültséggel előállított kisülés kiindul. Azzal a sokfelé használt megoldással szemben, amely a villám egész pályáját, vagy mivel erre a feszültség nem volt elég, legalább jelentős részét a laboratóriumi kisüléssel helyettesítette, Verebély csak a földhöz közeledő előkisülés utolsó ugrását képezte le. Ennek kiindulási pontját viszont a vizsgált földi tárgy legmagasabb pontjával azonos magasságban vette fel. Ez a felfogás Schwaigertől származott, mivel néhány megfigyelés arra utalt, hogy a villám ilyen kis magasságban is irányt változtathat a földi tárgy felé. Verebély rudakkal és vízszintes vezetőkkel végzett modellkísérleteket és egyrészt azt kereste, hogy egy adott pontból hogyan oszlanak meg a becsapások a föld és egyes földi tárgyak között, másrészt a szabadvezetékek védővezetőinek hatását vizsgálta. Az utóbbi kísérletek eredményét mutatja a 12. ábra, ahol a körök befeketített része azt jelzi, hogy a legkedvezőtlenebb helyen levő rúdelektródból az F jelű védővezető ellenére milyen arányban érik becsapások a kör helyén kifeszített huzalt. E kísérletek alapján alakította ki a 13. ábrán látható szerkesztési módszert a földvezetők védőhatására. Ezt a szerkesztést hosszú ideig mint Verebély-féle védett tér elméletet használták. 213
