Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Fonó Albert: Életem és működésem (Önvallomás egy gazdag életpályáról)
A telep épületei közül a meg ment hét őket lakható, ill. használható állapotba hoztuk. A szállítógépet és az azt gőzzel ellátó kazántelepet üzembe helyezve, a kasba szerelt villamos hajtású szivattyúval víztelenítettünk. Villamos áramot egy szíjjal lokomobilról hajtott háromfázisú generátor szolgáltatott. Üzembe helyezésnél a generátor forgórészét hiába forgatta a lokomobil, nem adott feszültséget. Azt mondtam a körülöttem állóknak, hogy feláldozok egy izzólámpát, hogy egy áramlökéssel megindítsam a gerjesztést, és maradjanak távol az izzólámpától. Az izzólámpán keresztül rövidre zártam a gerjesztő előtt lévő ellenállást. Az izzólámpa felrobbant, és a gerjesztés elindult. Ez a tűzijáték a gépész szemében számomra nagy tekintélyt biztosított. A háború befejezte után rohamosan csökkent a szénkereslet, és az érdekeltség tagjai próbáltak szabadulni a részesedésüktől. A bánya nedves volt. A szén a bányában szép fekete volt, míg a külszínen megszáradva nagyon agyagos barna színű. Egyik vevő részéről megbízott szakértő a bányában megállapította, hogy a szén szép fekete színű, és ennek alapján adott félrevezető jelentést. A vállalat fokozatosan likvidált veszteséggel, legalábbis látszólag, mert a háború után mozgó valutánál nehéz volt megállapítani, hogy az összeg értéke a befektetés időpontjában volt értékhez képest több-e vagy kevesebb. A bányatelep vadászterületen feküdt. Néha esti sétákon gyönyörű szarvasokat láttunk. Ha találkoztunk, megálltak, néztek bennünket, majd elszaladtak. Ügy látszik, még nem láttak vadászt. 1920 őszén mint fiatal házas, nagyon szép napokat töltöttünk a primitív bányatelepen. Miklós öcsém, aki korábban a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. anyagbeszerzője volt, és tapasztalatait, hogy bányavállalatoknak mire van szüksége, akarta hasznosítani, és bányászati és mélyfúró szerszámokat kezdett gyártani, mint önálló vállalkozó előbb a köz műhelytelepen, majd egy újpesti telken létesített üzemben, 1913-ban átalakította a vállalatot részvénytársasággá, és ezen az úton rendelkezésre álló tőkével egy gyárat vásárolt meg a Munstermann Fémöntödétől Római Fürdőn. A gyárban volt egy kúpoló és fémöntöde is úgy, hogy módjában volt lényegesen kibővíteni gyártási programját, és a bányák szükségletét teljesebben tudta ellátni. Szerzett ügyes művezetőt és nagyon jól dolgozott. Egyszerű cikkekre volt szüksége. Szerkesztettem egy nyomógörgős futóféket. Szabadalmaztattam, és átengedtem a gyárnak. Az általánosan használt szerkezet, melyből kiindultam, egy csapágyazott kötélkorong, amellyel terheket lehet a bányában leereszteni, ha az üres kötelet kézzel fogják. A futófék abban különbözött ettől, hogy a kötélkorong felületére fékpofa nyomódik. Az üres kötél szükségszerű kézbentartását avval tettem feleslegessé, hogy az üresoldali kötelet egy nyomógörgővel nekinyomtam a kötélkorongnak a terhelt oldalon lévő kötélben lévő feszültség segítségével. A terhelt kötélben lévő feszültség a kötél iránytörésének megfelelő komponense egy kis kötélgörgőre hat, és ezáltal a súrlódásnak megfelelő kezdeti kerületi erőt biztosít a kötélben. Ez a teheroldalon a terhet már egyensúlyban 127
