Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 6. Matematikusok, az oktatás, a gépészet és a villamos vontatás alkotói, kiváló lisztvegyészek (Budapest, 1986)
Fonó Albert: Életem és működésem (Önvallomás egy gazdag életpályáról)
nyolcvan éve, de annyira hatott reám, hogy még ma is emlékszem rá, tehát élményeim sorában meg kell említenem. A Király utca 69-ben laktunk, amikor az Érsek utcai elemibe jártam. Ez alatt épült az első villamos közúti vasút Budapesten. A Király utcától a Nyugatiig. Az első kocsik rövidek voltak. A hátsó plattform, amelyre felszálltak, hintázott. Ezt a kocsitípust kicserélték. A hintázás oka nem hagyott nyugodni. Kb. 12 évvel később Söpkéz magántanári előadását — amelyet villamos vasútakról tartott — hallgattam, őt kérdeztem meg, aki ennek a kocsinak a szerkesztője volt, és tőle kaptam erre magyarázatot. Egyik nyáron Bártfán nyaraltunk, Sáros megyében, Eperjes közelében. Itt megismerkedtem és megbarátkoztam Austerlitz Tivadar, velem egykorú másodunokafivéremmel. Nagyon érdekelt egy reteszelő szerkezet, amely zárt állapotban kívül „foglalt” feliratot mutatott. Vele erről tárgyaltunk. Mikor elutaztunk, megállapodtunk, hogy a kérdésről még fogunk leveleket váltani, mert akkor már tudtunk írni. Nem hiszem, hogy ennek a műszaki kérdésnek a megoldása hasznos volt számára. Ügyvéd lett belőle. Gimnáziumi tanuló koromban az Eötvös utca 8. sz. házban laktunk. Azért költöztünk ide, mert modernebb ház volt, ahol a lakáshoz fürdőszoba is tartozott. Ezzel a házzal szemben építettek egy vásárcsarnokot. Az építkezés teljesen lekötötte figyelmemet. Az ablaktáblához nyomott homlokkal figyeltem és izgultam a nagy csarnok fedélszerkezetének építésénél. Édesanyám nehezen tudott elvonni, hogy a leckémet készítsem el. Mialatt izgulva figyeltem a rácsos szerkezet építését, az tényleg összedőlt. Annál jobban izgultam az újraépítésnél. Zongorázni tanultam, de nem nagy kedvvel. Már kezdtem volna kedvet kapni, de utáltam a zongoratanárom pálinkaszagát. Amikorra el tudtam játszani egy Köhler-etüdöt, büszke voltam zenei képességeimre. Egy alkalommal Béla unokabátyám, aki négy évvel idősebb volt, hallomásból eljátszotta hegedűn az etűdöt. Szégyelltem magamat. Nem bíztam zenei képességemben, és elhagytam a zongoratanulást. Érdekes, hogy sok évvel később, mint jó fülűt, bevettek a gimnáziumi énekkarba. Ott hallottam, amint a zenekar gyakorolt, megjegyeztem egy Zampa-nyitányt. Kb. 30 évvel később Földes Andor játszott az anyósomnál egy Hérold-darabot. Mondom neki, ezt a darabot sohasem hallottam, de egyik taktusát ismerem, ő tudta, hogy ez melyik lehet, lejátszotta, és én igazoltam, hogy arra gondoltam. Megdicsért, hogy ilyen jó fülű laikus egészen kivételes. További húsz esztendő után tökéletesen elvesztettem zenei hallásomat, énekhangomat, sőt fütyülőképességemet is. Első gimnáziumban nem tetszett nekem a latin nyelvtanulás, főleg a szómagolás. Nem tanultam meg a feladott szavakat. Szekundát kaptam. Azért sem tanultam, míg végre be kellett édesanyámat kémem az iskolába. Nem tudom már hogyan, de elkezdtem tanulni a szavakat, és nem buktam meg latinból sem. Jó iskolába jártam. A Budapesti Evangélikus Gimnáziumba. Sok jó tanárom volt. A latintanárom: Hittrich Ödön, később az iskola igazgatója 7 Műszaki nagyjaink VI. 97
