Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Dischka Győző - Dr. Zorkóczy Béla: Rejtő Sándor
részletes foglalkozásra nem volt alkalma. Ezért a fa botanikai sajátosságairól szóló fejezetet Dr. Hollendonner Ferenc, a fa forgácsolásáról szólót id. Gaul Károly műegy. rk. tanár közreműködésével írta. A Hollendonner által írt fejezet a fa szerkezetének, továbbá az ipari szempontból legfontosabb tűlevelű és lombos fáknak jellemzőit ismerteti. Ehhez kapcsolta Rejtő a fák kémiai és fizikai tulajdonságait tárgyaló fejezetet. Ebben az elméleti részben teljesen eredeti a fa higroszkópos és mechanikai tulajdonságainak tárgyalása. A vízleadás és felvétel folyamatának elemzésére volt tanítványának kutatásait [3] használta fel [17]. A mechanikai tulajdonságok tárgyalásában a fémekre vonatkozólag bevezetett módszerét alkalmazta. Az iparilag leggyakrabban használt 25 fafajtára vonatkozólag a saját, valamint irodalmi kísérleti és a számított húzó-, nyomó-, szúró-, nyíró-, hajlítószilárdságot, valamint a nyúlás, a szívóssági munka, és a fajsúly értékeket táblázatban állította össze. Jellemző Rejtő alaposságára, hogy a fával való foglalkozását avval kezdte, hogy elméleti összefüggések alapján az üzemi gyakorlat számára hiányzó szilárdsági adatok pótlására széleskörű vizsgálatokat végzett. A vizsgálati eredmények tág határok közötti szórásából arra következtetett, hogy ugyanazon fafajtán belül a növekedés, vagyis a szerkezeti elemek fejlődése számos körülménytől függ. E hatások kimutatására további vizsgálatokat javasolt. A faipari gyártási műveleteket a megmunkálásra, ill. a darabolásra vagy a darabok összefoglalására használt erőhatások alapján csoportosította. Tömör fogalmazásban ismerteti a hő, a felületi oldószeres kezelés: a színezés, az áttetsző és át nem tetsző anyagokkal való borítás, az enyvezés, ragasztás, a hengerléssel és sajtolással való alakítás módszereit. Gaul Károly írta a külső erőkkel való megmunkálás, vagyis a darabolás, forgácsolás, koptatás és csiszolás céljára szolgáló gépekről szóló fejezeteket, amelyeket Rejtő még kiegészített a műveletek munkaszükségletének számításával. Ehhez a saját elméleti összefüggéseiből levezetett képletek szolgáltak alapul. E képletek felhasználásával számított értékek helyességét az irodalomból vett kísérleti eredményekkel ellenőrizte. Az alkalmazott rész második főfejezetében a faköszörület-, cellulóz-, papirosgyártás műveleteivel, valamint a papirosvizsgálattal foglalkozik. Rejtő papirosvizsgálati módszere jelentős haladást jelent a papiros mechanikai igénybevételekkel szemben tanúsított ellenállóképességének, vagyis tartósságának meghatározása terén [2—3/a, 32]. Rejtő előtt a papiros minőségét Németországban három adattal, a szakító hosszúsággal, szakadási nyúlással és a szakadásig végzett kettős hajtogatások számával jellemezték. Rejtő elméleti számítással és gyakorlati kísérletekkel kimutatta, hogy a Schopper-gépen végzett kettős hajtogatások száma egyedül az általa meghatározott jósági mérőszám függvénye. Ez utóbbi meghatározására szövetszakítógépet bőr befogófejekkel és megfelelő érzékenységű rugókkal látta el. A szakítóvizsgálat erő—nyúlás ábrájának planimetrálásával 280
