Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)

Keller Bence: Lechner Egon

hoz, hogy egy munkadarabnak dimenzionális és technológiai adataiból általa felállított képletek segítségével úgyszólván perceken belül elég jó megközelítés­sel előre megmondja, mekkora lesz az önköltség, persze a sorozatnagyság függ­vényében. Akik egykor erről valamit is mondani tudtak, úgyszólván korona tanúi lehettek egy igen nagy jelentőségű „találmánynak”. Úgy látszik, Lech­­ner nem tartotta még ezt az általa kidolgozott eljárást sem eléggé megbízható­nak, illetve nem eléggé kiforrottnak, u.i. írásaiban annak semmi nyomát nem sikerült megtalálni. Ez ismét csak azt tanúsítja, hogy halálával, mondjuk meg váratlan és bizony korai távozásával hazánkat nagy veszteség érte. Hír szerint 1967. július 9-e és 10-e körül tűnt el nyomtalanul egy adriai olasz hajóról. Pedig röviddel ezelőtt a tragikus fordulat előtt még szívesen sétált baráti körével a megszokott heti program szerint a budai hegyekben. Senki nem sejtette, hogy ez volt az utolsó találkozás. IV. Függelék Több oldalról, köztük elsősorban Károlyi Zsigmond részéről elhangzott véle­ménnyel egyetértve helyesnek mutatkozott itt megemlékezni Lechner Egon testvérbátyjáról, Gedeonról és édesapjáról Károlyról is. — Dr. Prof. Lechner Károly, orvosegyetemi tanár: (1850—1922). Tudomásunk szerint róla az alábbi írásművek jelentek meg: 1. Nekrológ (Buday Kálmántól). Orvosi Hetilap (Budapest), 1922. 83. oldal. 2. Lechner Károly (monográfia). Összeállították Balázs Sándor és Spielmann József. Átnézte dr. Miskolczi Dezső, akadémikus. Román Akadémiai Kiadó (Bukarest), 1956, 21 ív. Ezt a monográfiát ismertették az Orvosi Hetilap 1968. évi 5. számában, és az Élet és Tudomány 1958. évi 24. számában. 3. Lechner Károly (Rövid életrajz). A Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötetében. Akadémiai Kiadó. 1968. 48. oldal. 4. Megemlékezés Dr. Prof. Lechner Károlyról (Szerzője Harkó Viola). Orvosi Hetilap (Budapest) 1972. évi 10. szám. 577—580. oldal. Dr. Lechner Gedeonról itt kell megemlékeznünk már azért is, minthogy róla, a méltatlanul feledésbe merült vegyészmérnökről semmiféle lexikonban, folyóiratban sehol semmiféle adat nem található fel. E kiváló fiatalemberről az itt közölt adatokat Marikovszky György közlései alapján Károlyi Zsig­mond állította össze. Dr. Lechner Gedeon született Budapesten, 1885. december 15-én. Elhunyt (el­tűnt) a galíciai harctéren 1914. aug. 22-én. Vegyészmérnöki oklevelét a buda­pesti Műegyetem 1908-ban, műszaki doktorátusát 1909-ben szerezte. Tanul­mányai végeztével előbb tanársegédként működött Szarvassy Imre illetve átmenetileg Wartha Vince mellett, és hamarosan (már 1909-ben) az Elektro- Kémiai Tanszék adjunktusa lett. Önálló kutatási eredmények alapján írt első tanulmányát doktori értekezésként fogadták el [1]. Egy későbbi dolgo­439

Next

/
Oldalképek
Tartalom