Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)
Dr. Dischka Győző - Dr. Zorkóczy Béla: Rejtő Sándor
zására textillaboratóriumaink a Rejtő-féle szövetszakítógépet használják. Ez a szakítógép és a szakítómunka alapján való minősítés külföldön nem terjedt el, de a mesterséges szálasanyagokra vonatkozó szakirodalom a minőségi jellemzők között a Rejtő által bevezetett szakítómunka értékét gyakran közli. Annak, hogy külföldön nem terjedt el textíliáknak szakítómunka alapján való minősítése, az az oka, hogy a hagyományos és technikai ismeretek nélkül is jól értelmezhető szakítóerő és szakadási nyúlás meghatározása egyszerű, gyors és nem igényel diagramból való kiértékelést, hanem közvetlenül leolvasható az erő- ill. nyúlásmérő skálán. Az üzemi, valamint a kereskedelmi minősítés céljára teljesen elegendő a vizsgálati minták átlagos szakítóerejének és szakadási nyúlásának, valamint azok értéksokaságának statisztikai értékelése és az előírt minőségjellemzőkkel való összehasonlítása. A korszerű objektív minőségellenőrzés az egyszerű eszközökkel végezhető vizsgálati módszereket részesíti előnyben, mert megbízható vélemény kialakítására előírt statisztikai biztonságot nyújtó, nagy számú vizsgálat szükséges. Ezért a gyors vizsgálat, az egyszerű, ill. az automataműszer nagy előnyt jelent a gyakorlat számára. A szálasanyagok morfológiai és hisztológiai leírása, fizikai és kémiai tulajdonságainak, továbbá kereskedelmi osztályozásának ismertetése [65, 33—81. p.] az előadások számára rendelkezésre álló idő által megszabott keretek között, irányítást ad ugyan a gyártási feladatnak megfelelő nyersanyag kiválasztására, de emellett hosszú fonodái gyakorlat szükséges a keverék-összeállítás (manipuláció) önálló ellátására. A textiltechnológia és a textilipari gépek leírását Rejtő a külföldi szakirodalomból vette át, de gépészmérnöki színvonalon ismertette a gyártási eljárások fejlődését. így pl. a fonást illetően a fonalképzésre vonatkozó gyakorlati igényekből indul ki, nevezetesen: ,,— egész hosszában egyenlő teherbírású (szilárdságit), sima felületű, hengeres alakú és kellő munkabírású fonal képzése” a feladat. A megoldás előfeltétele, hogy a különböző hosszúságú szálak végei lehetőleg egyenletesen oszoljanak el, vagyis minden rövid fonaldarabra (keresztmetszetre) ugyanannyi szálvég jusson. Evégből a szálasanyagot előbb meg kell tisztítani a különböző növényi, ásványi esetleg kémiai szennyezőanyagoktól, a tisztított, csomókban, fürtökben összetapadt anyagot elemiszálakra kell bontani, ezt követően a szálak párhuzamos elrendezését és egyenletes lineáris sűrűségét szalagegyesítéssel — nyújtással — kell biztosítani. Végül sodrás adja a fonal kellő szilárdságát. Az egyes műveletek alatt a szálfolyamra gyakorolt erőhatásoknak elemzése után az eredetileg alkalmazott kézieszközöket, majd a mechanizálás korában kialakított megmunkáló gépelemeket, ezek mozgását biztosító gépszerkezeteket ismertette. Különös súlyt helyezett a végfonás gépi fejlődésének ismertetésére. A kezdetleges kézi-orsóból kiindulva a fonókeréken, a rokkán, a James Hargreaves féle Jennyn, ezt követő mule-Jennyn keresztül vezetett az út a teljesen önműködő szelfaktor szerkesztéséhez. Ezzel Rejtő szemléletesen bemu284
