Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 5. A magyar gépészet alkotói, egyetemi oktatók (Budapest, 1981)

Dr. Terplán Zénó: Schimanek Emil

Tekintettel arra, hogy a népi demokrácia gazdasági programjában a kutató­munka szellemi és anyagi támogatására különös súlyt helyez, remélhető, hogy ilyképpen rövidesen tehetséges, lelkes, fiatal erőkből álló gárda fog a program végrehajtásában nagy sikerrel közreműködni.” A ,,hattyúdal”-t a régi jó barátnak, a példaképnek, Bánki Donátnak élet­rajza (65) jelentette, amely könnyen olvasható, folyamatos elbeszélés, ragyogó, friss — ha szabad ezt a jelzőt használni — fiatalos stílussal. Nem szorosan vett életrajz, hanem kb. három évtizednek izgalmas nemzetközi és hazai gépész­történeti talajába ágyazott emlékmű. Bár saját személyét illetően szerény, mégis adott kérdésekről kifejtett önvallomásaival tulajdonképpen saját magá­ról is emléket hagyott hátra. \ . Schimanek Emil közéleti szereplése és emberi egyénisége Schimanek Emil arcképét — oktatói és oktatáspolitikai, feltalálói és szakírói tevékenységének ismertetése mellett — csak a magánember és a közéleti ember bemutatása teszi teljessé. A mai hazai gépészmérnökök közül az idősebb nemzedék is csak pályájának befejező szakaszát, s a közéletből való visszavonulását ismerhette, s ha nem volt közvetlen kapcsolatban vele és ha nem ismerhette egyben utolsó éveinek megrendítő tragédiájában, lenyűgöző helytállásában megnyilvánuló emberi nagyságát is — nemcsak hiányos, hanem könnyen téves képet is alkothat róla. A 80-dik évén túl élő tudós szinte életének utolsó napjáig teljes szellemi frisse­séggel, csodálatraméltó emlékezőtehetséggel és szellemi koncentrációval, telje­sen vakon is változatlan energiával dolgozott tapasztalatai összefoglalásán, végül egykori gyári mémöktársa, majd egyetemi tanártársa és jó barátja, Bánki Donát emléke előtti végső tiszteletadáson. Más ember volt a felszabadulás előtt, amikor lényegében társadalmi elisme­résben alig részesült. Az elkésett elismerések mind a felszabadulás utánra estek: az 1948-ban kapott Kossuth-díj, az 1955-ben átnyújtott gyémántdiploma, és a halála előtt elnyert magas állami kitüntetés. A felszabadulás előtt, a hábo­rús években, amikor koránál fogva is, de a háborús kormányokkal szemben állóan is egyre háttérbe szorult, elszigetelődött. Talán innen adódik, hogy még azok is, akik kiváló professzori munkáját volt tanítványaival egybehangzóan elismerik, inkább néhány negatív emberi magatartására emlékeznek. A negatívumok két motívumban foglalhatók össze. Mindkettő négy és fél évtizedes tanári pályájának nagyjából a befejező évtizedére esik. A 30-as évek­ben idősebb tanártársai már meghaltak, vagy nyugdíjban voltak, s így ő lett a gépészmérnöki karnak szakmai vezére. Mivel hazánkban annak idején egyet­len műegyetem létezett, a kalorikus gépek területén egyeduralkodó szaktekin­téllyé vált, akit bírálat nem érhet. Nyilván túlzottak azok az állítások, hogy ő meg is tett volna mindent ennek az állapotnak fenntartására. így pl. egyes 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom