Pénzes István (szerk.): Műszaki nagyjaink 4. Reneszánsz gépészet, a repülés úttörői, a matematika, a fizika és a kémia alkotói (Budapest, 1981)
Pénzes István: Verancsics Fausztusz
Gyakrabban idézi Verancsics Francesco Suarez (1548—1617) Metaphysicae disputationes c. művét, melyet 1597-ben nyomtattak Salamancá-ban. A spanyol reneszánsz filozófiájának ezt a kiemelkedő művét nemcsak Verancsics idézte, hanem — hazai tájon maradva — merített belőle, például, Pázmány Péter is. Nem sajátságos, hogy Verancsics Logikájában fölfedezhető Jacopo Zabarella (1532—1589) hatása is, aki 1564-től 1589-ig a padovai egyetemen, a diák Verancsics egyik tanáraként, logikát és természettudományokat tanított. Zabarella logikai műve, az Opera Logoca, 1578-ban jelent meg Velencében. Arn a Verancsics-féle Logikának az eredetét leginkább Giovanni Vives (1492—1540) műveiben lelhetjük meg. Vives, e nagy műveltségű spanyol humanista, In speudodialecticos (Basel, 1519) című művében igyekezett szabatos és egységes összefüggést teremteni a logikai, a retorikai és a grammatikai módszerek között, elválaszthatatlan egységnek tekintve ezeket. Umberto Forti megjegyzi, hogy Vives bizonyos értelemben úttörő volt. az emberiség valódi kultúrájára hivatkozott, . . . „amely lelket lehelt a technológiai fejlődésbe, ösztönözve a tudósokat kultúrtörténeti kutatásokra is, csaknem kötelezve annak megismerését, hogy hol és hogyan találták ki, gyakorolták, tökéletesítették és őrizték meg a szakmákat, és hogyan hasznosították ezeket javunkra [115. 48—49. p.]. Balázs János nyomán idézve [3. 383. p.], B. Nardi, Verancsics filozófiai mestereiről vélekedve, a következőket írta: A humanizmus „új” logikájától áthatva, ... „az arisztoteleszi kanonikus szövegek új módszer szerinti olvasásába merültek, akik a peripatetizmus [a materializmus és az idealizmus között ingadozók] hagyományának összes lényeges dokumentumai analizálási kísérletében észrevették a meglehetősen megromlott és hagyományos, zavaros logika rendezési szükségességét, továbbá azt, hogy biztosítani kell a tudományos ismeretek pontos és világos eszközeit.” Verancsics bölcseleti munkájának első részét, a De Logica-t, három részre taglalta: az első a meghatározás, a második a feloszlás, s végül a harmadik: megfontolás, indoklás és bizonyítás. Verancsics úgy vélte, hogy valamely fogalom tartalmának megvilágítása nem más, mint az egyedi megkülönböztető jegyekre való rámutatás (azaz: „Oratio docens”), melynek segítségével az egyén vagy az alany természete leírható. Gondolatait példákkal világítja meg. Felsorol néhány teológiában, természettanban, földrajzban, történelemben és politikában használatos meghatározást, így körvonalazódnak egy új enciklopédia alapjai, magukba foglalva a reneszánsz kultúra gerincét. Éppen az előző meghatározások alapján Balázs János kimutatta, hogy . . . „az egyezések, gyakran betűszerintiek, vitathatatlanul szemléltetik, miszerint a nagy Calepinus késői reneszánszbeli szótára nemcsak Verancsics Dictionariumának elkészítéséhez volt minta, hanem a Logica nova összeállításánál is.” [3. 386. p.] A logika kritikáját huszonhat kérdés-feleletbe foglalta a szerző. A párbeszéd egyik résztvevője maga Verancsics, míg a másik — Tóth László föltételezése 48
