Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 3. Fizikus és matematikus alkotó oktatók, főként a mérnökképzés tanárai sorából (Budapest, 1983)
Holenda Barnabás †: Jedlik Ányos
A csöves villamszedő. Villamfeszítők Az elektromosságtan kifejlődésében először azok a jelenségek voltak ismeretesek, amelyek az elektrosztatikába tartoznak. Hogy a dörzsölés útján nyert hatás minél erősebb legyen, már a XVIII. századtól kezdve külön gépeket készítettek erre a célra. A hatás nagyságát a nyert szikra hosszúságával mérték, s a törekvés, hogy a szikra minél hosszabb legyen, valóságos gépmonstrumok készítésére vezetett, (van Marum. 1785. 61 cm-es szikrát adott.) Jedlik egészen más úton kísérelte meg hasonló nagyságú eredmény elérését [6]. Ismeretes volt előtte, hogy az elektromosság tárolására szolgáló leydeni palackokat kétféleképpen is össze tudja kapcsolni teleppé. Az úgynevezett párhuzamos kapcsolásnál a palackok belső fegyverzeteit kötjük össze egymással vezetőleg, és külön a külső fegyverzeteket. Ezáltal jóval több elektromos menynviséget lehet felhalmozni, mint egy leydeni palackban, de a feszültség nem nő, a telepről is csak akkora szikrát kapunk, mint egyetlen sűrítőbői. Van azonban a sűrítőknek egy másik összekapcsolási módja is, a soros kapcsolás, amikor minden sűrítő belső fegyverzetét a következőnek külső fegyverzetével kötjük össze. Ilyenkor a feszültségek összeadódnak. Jedlik arra a gondolatra jött, hogy legjobb lenne a leydeni palackok telepét párhuzamos kapcsolásban feltölteni, azután a megtöltött sűrítőket sorba kapcsolni (10. ábra). Így sokkal nagyobb szikrát várhatunk. Elmés szerkezeteket készített, amelyekkel a párhuzamos kapcsolásban megtöltött telepet könnyen át lehetett vinni soros kapcsolásba, így 8 leydeni palackból álló telepével több mint 60 cm-es szikrát tudott készülékéből kapni. Még nagyobb hatást ért el, amikor leydeni palackok helyett az ő „csöves villámszedőit” alkalmazta (11. ábra) [8, 15]. A sűrítők kapacitását igyekezett növelni, mert a nagyobb feszültségű szikra „bizonyos tünemények létrehozására kétségkívül hatásosan működik, ha tízszerezett feszültsége mellett villamosságának mennyisége is megtízszereztetik”. A sűrítők kapacitása annál nagyobb, minél nagyobb a fegyverzetek felülete. A felületek nagyobbítására Jedlik oly módszert alkalmazott, amely Arago szerint már Voltánál is felmerült. 10— 12 mm átmérőjű és kb. 60 cm hosszú üvegcsöveket vett, ezeket egyik végükön beforrasztotta, belül 39 cm magasan megtöltötte vasreszelékkel, kívül pedig ugyanolyan magasságig staniollal vonta be. Ezekből a kis sűrítőkből 20 — 30-at egy közös nagyobb üveghengerbe tett, s gondoskodott róla, hogy a külső és belső fegyverzetek külön-külön jó vezető összeköttetésben legyenek. Az ilyen sűrítőkből — csöves villamszedőknek nevezte ezeket — álló telepéről — ezt villamfeszítőnek mondta — kétszer is tartott előadást a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók gyűlésén, később pedig többek kérésére Carl fizikai repertóriumában [24] német nyelven is ismertette. 90 cm-es szikrát kapott vele. Elküldötte telepét az 1873-as bécsi világkiállításra is, hol szintén a megérdemelt feltűnést keltette és kitüntették érte. A csöves villamszedő öregkorában is legkedvesebb eszköze maradt Jedliknek. 73
