Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Lizsnyánszky Antal: Borbély Lajos
Borbély tervszerű előrelátásával, zökkenő nélkül oldotta meg azt a nagy összpontosítási feladatot, amelyhez hasonlót abban az időben, alig találunk az országban. Ezzel tette naggyá, a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Részvény Társaságot, amely így az ország egyik legnagyobb vasipari egységévé vált. Amikor a hatalmas vasipari tröszt, az átszervezés után teljesen beindult, 1914. évet írtak és Borbély 70 éves volt. Közel egy félévszázados felelősségteljes irányító munka kimerítette szervezetét és 1914. július 1-vel, saját kérelmére nyugalomba vonult, elhagyva vezérigazgatói állását. Tanácsaira a részvénytársaság továbbra is igényt tartott, azért az igazgatóság tagjai közé választották, ahol a vállalat sorsának további intézésében, érvényesíthette bőséges tapasztalatait. Korának legésszerűbben berendezett, gazdaságosan működő és legszervezettebb vaskohászati társulását hagyta az utókorra. A vállalat sikereire, szervezettségre a külföldi tőkések is felfigyeltek és elismerésük abban nyilvánult meg, hogy tőkésszemlélet szerint szerették volna ezt a megizmosodott magyar vállalatot érdekkörükbe vonni. Nem minden ok nélkül látogatta meg 1918-ban Krupp Arthur, a német acélipar egyik vezetője és Galwitz tábornok, a német hadsereg vezérkarának műszaki főnöke az Ozdot környező üzemeket [24]. Nem ok nélkül ismétlődött meg a német Otto Wolfifcsoport részéről 1920—21-ben egy olyan természetű látogatás és közeledés, amely a vas- és acélipar érdekeit érintette [25]. Borbély nemcsak a bányák és gyárak anyagával törődött, nagyon jól tudta, hogy a termeléshez anyagon és gépen kívül szakképzett munkaerőkre is szüksége van. Egyik vezérelve volt, hogy a munkaerővel mint emberrel messzemenően törődni kell. A szociálisengedményektől vissza nem riadó előrelátással, intézte a társulat munkásügyeit és a gyáron kívüli lakótelepekkel is törődött, azokat állandóan fejlesztette és a kor színvonalán tartotta. Újszerű kezdeményezést jelentett azon intézkedése, hogy aki sajátjában kívánt lakni, annak az építkezéshez előnyös társulati kölcsönt és anyagot juttatott. Ezzel a dolgozókat helyhez kötötte és kialakította a gyárak törzsmunkásságát. A lakótelepeken: kultúrházakat, iskolákat, sportpályákat, kórházakat, élelmiszer üzleteket és a Társulat jubileumára, a vállalati árvagyerekek részére Likéren, nagy árvaházat létesített. A kultúrházakban hajlékot adott: különböző egyesületeknek, zenekaroknak, dalköröknek, műkedvelői színjátszó csoportoknak és könyvtáraknak, s ezeket anyagilag is támogatta. A létrehozott intézményekkel a lakótelepi dolgozók szórakozását és a tanulni vágyók önművelését kívánta elősegíteni. A salgótarjáni táj képe a múlt század második felében megváltozott, amikor a szén- és a vasipar a hozzánk felemásan érkező kapitalizmus hatására, átalakította Nógrád északkeleti részét. Az átalakításban nagy része volt Borbélynak, mert a haladó kapitalizmus első magvetőjeként kell tekintenünk a szén- és iparmedencében, aki a feudalizmus akkori képviselőivel szembehelyezkedett. A külföldi főiskolát végzett fiatal mérnök a későbbiekben is gyakran látogatta 441
