Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Lizsnyánszky Antal: Borbély Lajos
zel kétszeresét a 6 év előttinek. Ugyanezen évben a nyersvas termelésnek 15%át a salgótarjáni vasfinomító dolgozta fel készáruvá, és a kész gyártmány 25%át, külföldi vaspiacokon helyezték el [18]. A salgótarjáni vasfinomító készáru növekedése, csökkentette Ausztria felé a nyersvas kínálatot és csökkentette a hengerelt készáru behozatalt. Elvonta az osztrák gyárak elől a nyersvasat és készárujának még piacot is szerzett Ausztriában. A Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulat és a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület (Ózd és Borsodnádasd) több alkalommal közeledtek egymáshoz társulási szándékkal, de ezek mindannyiszor meghiúsultak. Végre 1881. március 21-én Észak-Magyarország két legnagyobb vasipari társulásából létrejött: aRimamurány—Salgótarjáni Vasmű Részvény Társaság, amely az akkori Magyarország ipari koncentrációjában korszakalkotó lépés volt, és az egyesülés után közös irányítás mellett a csaknem teljesen önellátó vasipari vállalkozás, hatalmas trösztté fejlődött [19]. Az új részvénytársaságnak Borbély Lajos lett a vezérigazgatója, salgótarjáni székhellyel. Az egyesülés mind a két vállalatra és az egész magyar vasipar izmosodására igen jó hatással volt, fordulópontot jelentett a további fejlődés szempontjából. Az új vezetőség feladatait helyesen látta, hogy a profilirozás és koncentráció elkerülhetetlen, és fő irányelvként rögzítette, hogy az új részvénytársasághoz tartozó nehéz kohászati üzemek azonos gyártási folyamatait egy helyre összpontosítja. A távlati tervek ezen elvek alapján készültek, előrelátó gondossággal, hogy a termelésben visszaesés ne következzék be. A Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület telepein a berendezés nagy része az ügykezeléssel együtt, már korszerűtlen volt. Az új társulás fejlődése érdekében, Borbély gyökeres változásokat hajtott végre mind Ózdon, mind Borsodnádasdon, szem előtt tartva az összpontosítás irányelveit. A salgótarjáni vasfinomítóban, a kohászati berendezéseket érintetlenül hagyva, a már korábban beindított szekértengely — huzal és szöggyártást ugyanakkor erőteljesen fejlesztette. Ózdot és Borsodnádasdot nagymérvű építkezéssel bővítette, a kohászati és gépészeti berendezéseket gyarapította. A borsodnádasdi gyárban a vasfinomítást megszűntette és az ózdi féltermény feldolgozó gyárává alakította át, ahol csak finom és durva lemezt gyártottak, sőt az ónozott és horganyozott kivitelű finomlemez gyártást is meghonosította. A két kohászati üzem megújhódva, 1883-ban termelőképessé vált. A finomító gyárak átépítésével és kiegészítésével párhuzamosan, új kohóüzemet létesített Likéren, hogy a megnövekedett nyersvas igényt kielégíthessék. A tervbe vett négy nagyolvasztó közül 1884-ben kettő üzembe került, a 13,6 km hosszú vasércet szállító sodronykötél pályával. Az elszórtan telepített kisebb faszenes kohókat nagyrészt leállították, néhányat minőségjavítási céllal meghagytak. A két észak-magyarországi vaskohászati társulat egyesülése után Borbély munkaterülete nagyon megnőtt és a nagy kiterjedésű és szerteágazó kohászati telepeket: vasérc-, kőszén- és mészkőbányákat, valamint az erdőbirtokokat Salgótarjánból irányította. Nagy elfoglaltsága mellett is újabb és újabb ja-437
