Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Bláthy Ottó Titusz
„Arbeits Verluste in elektrischen Maschinen durch den Armaturenstrom’ (393.); „Durch den Armaturenstrom veranlasste Energie-Verluste in elektrischen Maschinen” (394.); ,,On the dissipation of energy caused by the armature currents in electrical machinery” (395.); „Energy losses in electric machines due to the armature current” (395a.). Nyelvismerete is kivételesen nagy volt. A németen kívül az olasz, angol és francia nyelveket is jól beszélte. Közvetlenül angol nyelven írta pl. az assuáni gát építéséről s a Nílus vízeséseinek kihasználásáról készített röpiratát is (401.). Kitűnő angol nyelvtudása révén Bláthynak jutott az a szerep, hogy 1902-ben, mint a Ganz-gyár legfőbb szakértője, egy nagyszabású angliai versenypályázat döntőbírósági tárgyalásain képviselje a gyárat, amely a londoni földalatti vasút villamosítására ajánlatot nyújtott be. A 3000 V feszültségű háromfázisú rendszerrel kidolgozott ajánlat annyira kivált a többi, egyenáramú pályázatok közül, hogy már úgy látszott, a Ganz kapja meg a hatalmas megbízást. Az egyenáramú változattal pályázó amerikai érdekeltség azzal érvelt a Ganzék ellen, hogy megoldásuk „untried system” (kipróbálatlan rendszer). Ez annyiben igaz is volt, hogy a Valtellina vasutat csak pár hónappal később: 1902 szeptemberében adták át a forgalomnak. így a Ganz-gyár, az amerikai versenytárs ügyes üzleti fogása következtében, elesett az óriási jelentőségű vállalkozástól (318., 108. p.). Káprázatos fejszámoló készsége volt, ami rendkívül elősegítette gyors áttekintését, a problémák lényegének meglátását és végsőkig vitt egyszerűsítését. Számításainál nem használt logarlécet, mégis előbb írta fel a pontos eredményt, mint a logarléccel vele párhuzamosan számoló munkatársak. Egy-egy probléma megoldásánál nem betanult végképletekből indult ki, hanem visszament a kezdeti fizikai összefüggésekre és ezekből rövid percek alatt levezette a keresett összefüggést, amire másnak legalábbis órákra lett volna szüksége. Előfordult, hogy műsoros előadáson zavarba hozta a fejszámoló művészt azzal, hogy mindig előtte bemondta az eredményt. Bláthy életének utolsó évtizedében közvetlen munkatársa: Mándi Andor írja megemlékezésében (443., 457. p.), hogy fejben nemcsak gyorsabban, de pontosabban is számolt, mint más a logarléccel. Mándi kérdésére, hogy milyen „trükköket” alkalmaz a fejszámolásnál, elmagyarázta, hogy minél több alapművelet (szorzás, hatvány stb.) eredményét ismeri valaki fejből, annál könynyebben talál a feladathoz közelálló ismert alapműveletet, amelyből azután százalékos átszámítással gyorsan megkapja az eredményt. További kérdésére, hogy 8 —10 számjegyű műveleteknél is ezt a módszert alkalmazza-e, azt felelte: „Nem, ilyenkor már dolgozni kell”, ami alatt azt értette, hogy végig kell számolni fejben, vagy legfeljebb papírra felírni a részeredményt. Munkatársainak gyakran volt alkalma csodálni, hogy olyan kérdésre, amelyen többen napokig törték fejüket, úgyszólván első hallásra megtalálta a 372
