Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Faller Jenő †: Hell József Károly
vegő távozott, zárta a h — is nyitotta az/—g csapokat, úgyhogy c hengerből a víz ekkor elfolyt s annak helyét a g csapon át betóduló levegő foglalta el. Ezután újból zárták az / —g csapokat, majd megnyitották a h csapot mire az l csőben és a munkahengerlben levő levegő expandált és visszaáramlott. Ezután az alsó tartályt kezelő újból nyitotta az a és e csapokat és a folyamat megismétlődött. Delhis egyébként idézett munkájában részletesen szól a gép elméletéről s számításáról, mely főleg két tételen alapul. Az első, hogy a vízoszlop nyomását magasságának és alapterületének szorzata adja, a másik tétel, hogy a sűrített levegő nyomása egyenlő az így számított vízoszlop nyomásával. E tételek szerint, ha a fölső tartály alapterületét megszorozzuk a hajtó víz csövének magasságával az eredmény a hengerbe beömlő s ott bezárt levegőre nyomást gyakorló vízoszlop egyben annak a komprimált levegőnek a nyomásával egyenlő, mely a légcsövön keresztül az alsó kazánban levő bányavízre hat. Nyilvánvaló, hogy annak teljesítménye kevésbé volt fokozható tehát a vízoszlop magasságának növelésével, mint inkább a tartályok méretének megfelelő megválasztásával. A gép különben úgy volt berendezve, hogy hajtó vízét, vagy a 44 m-rel magasabban levő Biber-altáró vízéből kapta, vagy ha ez nem volt elegendő, akkor a felső nyomóhengert egy 80 m-rel magasabb pontról táplálták a külszínről odavezetett vízzel. A rajzban E betűvel jelzett beömlő vagy ejtőcső egész mélyen nyúlt bele a nyomótartályba, s mindössze 5 cm-rel maradt el annak fenekétől. A bányavíz egyébként egy 4 m-rel magasabban megépített rn gyűjtőmedencéből jutott a munkahengerbe. A gép teljesítményét illetően tudjuk, hogy ha az a 44 m-es vízoszlop magassággal működött, úgy egy nyomóperiódusra 17 —19 vödör, vagyis mintegy 1120 liter vizet emelt s a nyomóperiódusok száma óránkint 20 volt. A 80 m magas vízoszlop esetében az 1 nyomóperiódus alatt emelt víz mennyisége 19 — 21 vödör, vagyis mint csúcs 1200 liter s az óránkinti nyomóperiódusok száma 22 és 1/2 volt. A két változatot egybevetve a nyomóperiódusok számának átlaga tehát óránként 21, s az egy periódus alatt emelt vízmennyiség átlaga 19 vödör, vagyis 1075 liter volt, úgyhogy a szivattyú óránként 23,5, naponként 564 m3 vizet emelt 32,4 m magasra a Szentháromság-altáró szintjére. Hell léggépe korának egyik legnagyobb találmánya volt, melyre akkoriban legjelesebb technikusaink figyeltek föl. így — mint előzőkben mondtuk — Póda Miklós 1771-ben Bécsben kiadott részletes munkában számolt be a tudományos világnak Hell gépéről, alkalmazásának előnyeiről és hátrányairól. így a berendezés előnyeként mindenekelőtt rámutatott annak leegyszerűsített kivitelére, aránylagos kis helyszükségletére, tekintve, hogy az a legkényelmesebben volt beszerelhető egy 3,3 m hosszú s egy 2,3 m széles és ugyanolyan magas bányatérségben. Továbbiakban rámutatott arra, hogy minden más szivattyú nagy mennyiségű drága bőrt fogyasztott, amivel szemben a léggép egyáltalában nem használt bőrt, s így annak alig volt fenntartási költsége. Végül, mint 28
