Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 2. A bányászat, a kohászat, gépészet, az erősáramú elektrotechnika és villamos vontatás nagyjai sorából (Budapest, 1983)
Manndorff Béla: Kandó Kálmán
Mint embert végtelen szerénység, szíves modor és lekötelező udvariasság jellemezte. Sikerei, világhíre és kitüntetései, — bár értékelte őket — soha, egy pillanatra sem szédítették el. Ismerte egyéniségének súlyát, síkra szállt eszméiért ott, ahol azt szükségesnek látta, de óriási szellemi fölényét nem éreztette soha. Ez kisugárzott szemeiből, világos, szabatos beszédéből, gondolatainak eredetiségéből és gazdagságából. Mesterkéltség nélkül is lenyűgözően hatott. Nemcsak barátai és mérnök-kartársai, de a munkásság is mindig vezért tisztelt benne, akinek hivatottságához nem fér kétség. Kandó Kálmán magyar fajunknak örökre dísze és büszkesége marad. Alkotásai túlélik azt, ami benne múlandó volt és szellemének fénye a halhatatlanság sugarával ragyog az emberiség haladásának útján. Neve elválaszthatatlanul összeforrott a villamos vasúti vontatás fejlődésének történetével, amelynek két fejezetét is az ő lelkében székelő isteni szikra maradandó alkotásai töltik ki . . .” E szavakkal jellemzi őt n. Verebély László műegyetemi tanár.* És ez a tömör, klasszikus jellemzés, úgy érezzük, meggyőzhet mindenkit arról, hogy nem volt túlzás, amikor őróla, mint „csodálatos ember”-ről emlékezett meg e tanulmány írója. Közvetlen munkatársai, akik a villamosmozdony szerkesztési osztályon vele együtt dolgoztak, bámulták élénk fantáziáját, ami — szinte szünet nélkül — állandó működésben volt és ontotta az ötleteket. Nemegyszer fordult elő, hogy valamilyen új konstrukció megoldásán már napok óta törte fejét Pavlovszkyval, a főkonstruktőrjével együtt. Mindketten sokszor félóra hosszat is ültek, egymás mellett, a rajztábla előtt némán, magukba merülten gondolkozva. Kandó közben számolgatott a táblán, majd pár szót váltott Pavlovszkynak, aki nagy lendülettel rajzolni kezdett. — Aztán ismét szótlanul nézték a tovább fejlesztett rajzot. Kandó néha leradíroztatta** nemcsak amit Pavlovszky legutóbb rajzolt, de esetleg a rajz egyél részét is, ha új gondolata támadt. — És így telt az idő, már 3 óra is elmúlt, — a napi munkaidő véget ért, — de ők rendületlenül tovább gondolkoztak. — Fél négy körül végre feláll Kandó: „Gyerünk haza, szédülök az éhségtől, majd holnap folytatjuk” — mondta és hazament. Másnap reggel Kandó meg sem áll a szobájában, nagy lépésekkel, kabátban-kalappal, egyenest siet Pavlovszky táblájához és már messziről nagyhangon mondja: „Megvan! Pavlovszky úr, megvan! Ma reggel mosakodás közben hirtelen eszembe jutott a jó megoldás; rajzolja csak fel gyorsan”. Tehát a tegnapi megoldatlan probléma még hazamenetele után is tovább izgatta — talán tudat alatt — a fantáziáját és ha nem is gondolt rá, agya csak tovább működött. Az új bonyolultabb szerkezetek konstruálásakor majdnem mindig felkérette az illetékes műhelyből a művezetőt, vagy a nagvtapasztalatú esztergályost, * Verebély: Emlékezés Kandó Kálmánra. A M. M. és É. E.-ben 1933.1. 26-án tartott beszédéből. ** Gyakori mondása volt: „konstruiren heisst: radieren!” 174
