Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)

Baránszky-Jób Imre: Zámor Ferenc

Zámor Ferenc találmányai és szabadalmai: I. Teljesen saját találmányai: (Az akkori idők szokása szerint a szabadalom tulajdonosa a Ganz-gyár volt, a bejelentés is a gyár nevén történt, de teljesen egyértelműen megállapítható, hogy az alábbi szabadal­mak Zámor Ferenc találmányain alapulnak.) 90163. V/b. sz. (1930. VIII. 16. bejelentés napja: 1924. X. 7.) Hordrugó felfüggesztés vasúti járművekhez. Szabadalmi igény: „Hordrugófelfüggesztés vasúti járművekhez kettős hevederek alkal­mazásával, jellemezve azáltal, hogy a kettős he%'edert a jármüvei összekötő csap a kettős­heveder síkjára merőlegesen, a jármű hosszirányában van elhelyezve.” 87363. V/b/l. sz. (1931. márc. 16. Bejelentés napja: 1922. okt. 13.) Vasvázas vasúti kocsi. Szabadalmi igény: „Vasvázas vasúti kocsi jellemezve azáltal, hogy a két-két szemben fekvő oldaloszloppal egy darabból készülő tetőívek átmenő tetőkeret helyett oszloptól oszlopig terjedő tartódarabokkal köttetnek össze, ami mellett az ily módon képződő cso­mópontok, azok mellett végigfutó és velük összeszegecselt laposvassal, vagy laposvasak­kal megerósíttetnek.” 113337. V/b. szám. (1935. V. 15. Bejelentés napja: 1934. július 26.) Forgóváz vasúti járművekhez. A szabadalmi igénypontokból az 1. : „Forgóváz vasúti járművekhez jellemezve egymás­hoz képest központos hrlvzetben maradó és egymásba illő korongokból álló, forgócsap nélküli forgó tányérral, valamint ez utóbbinak két oldalán az alváz és a forgóváz közötti vertikális irányú elfordulást a szükséges oldalirányú elforgás szabad kivitele mellett hatá­roló ütközőpárokkal (ütközőkkel és ellenütközőkkel).” A 2. szab. igénypont : „Az 1. alatti forgóváz foganatosítási alakja, jellemezve gömbfe­­lületű forgótányérral.” 113338. V/b. sz. (1935. V. 15. Bejelentés napja: 1934. VII. 30.) Csapágytok vezeték vas­úti járművek beálló golyós csapágyaihoz. Az I. szab. igénypont : „Csapágy tok vezeték vasúti járművek beálló golyós csapágyai­hoz jellemezve a jármű alvázzal vagy forgóvázzal összefüggő oly szerkezeti részekkel, melyek a csapágytokot tengely irány ban vertikális irányú elmozdulást megengedő csú­szó vezetékként fogják meg.” II. Az alábbi találmányokkal kapcsolatban nem lehet abszolút biztossággal állítani, hogy teljesen Zámor Ferenc találmánya, hanem másoknak is van szerepük ezekben: 88771. V/b. sz. (1930. X. 1., Bejelentés napja: 1922. IX. 14.) Lemezből sajtolt egyrészű csapágytok. A szabadalmi igény 1. pontja: „Lemezből sajtolt egyrészű csapágytok, melyet az jelle­mez, hogy a csapágy toknak külön-külön részekből sajtolt és illeszkedő széleiken össze-17* 259

Next

/
Oldalképek
Tartalom