Szőke Béla (szerk.): Műszaki nagyjaink 1. Az áramlástan művelői, a kalorikus gépek, a gazdasági és szerszámgépgyártás fejlesztői sorából (Budapest, 1983)

Gombás Tibor: Jendrassik György

bevált, hogy nagyobb terjedelme és súlya ellenére a háború elmúltával is meg­tartották és jelenleg is alkalmazzák. A motorok széles körben terjedtek el. A Ganz vállalatnak egy 1931-ben megjelent referencia jegyzéke szerint [13], amely még csak a JmR 130, 150 és 160 típusú motorokat ölelte fel, a vevőkör tovább bővült holland, lengyel, görög, török, egyiptomi, olasz eritreai és indiai rendelőkkel. A MÁV is sok kéttengelyű motorkocsit szerzett be JmR 150 típusú 1000/p fordulatnál 108 lóerős motorral, melyek számára Szentesen korszerű fűtőházat épített. Ezt idegen vasúttársaságok is sokat tanulmányozták. Meg kell említenünk a Holland Vasútnak szállított két darab VIII JmR 150 típusú motort is, amelyeket meglevő tolatómozdonyokba szereltek be. Ezek a vasút motorosítására már beszerzett német gyártmányú motorok felett üzem­biztonságukkal és gazdaságosságukkal nagy sikert arattak, annyira, hogy a hengeloi Stork gyár megtette a szabadalmat és rövidesen megkezdte a motorok gyártását a holland piac részére. Ezzel megalapozódott a magyar szellemi ter­mék külföldi eladása, amit a többi licencia eladás követett. A 30-as évek derekán a franciaországi licenciavevő ALS — THOM cég bel­­forti gyárában készült VI JmR 150, vagy 160 típusú motorjával résztvett egy párizsi motor kiállításon, ahol ennek a csoportjában a legjobb fogyasztást érte el. Az 1939-ben fúrómotorokként szállított VI JmR 160 és VI JaR 170/240 típusú motorok révén kerültünk először kereskedelmi kapcsolatba a Szovjetunió­val. A háború után ugyancsak a Szovjetunió részére készített a Gheorgiu Dej Hajógyár (volt Ganz Hajógyár) 100 tonnás úszódarukat, amelyek főmotorjai VIII JmD 160, segédmotorjai pedig II JmC 130 típusúak voltak, valamint 5 tonnás úszódarukat egyenként egy-egy darab VI JaT 170/240 típusú főmotor­ral és ugyancsak II JmC 130 típusú segédmotorral. Stabil- és hajóüzemben ma is keresettek egyes típusok, melyeknek gyártása tovább folyik, nem az eredeti helyen ugyan, a Ganz-gyárban, hanem az 50-es évek profil elosztása következtében az ország más gyáraiban. A JmR, JmC és JmD típusú motorok fontosabb adatait a II. táblázatban tüntettük fel, egyik példányuk pedig a 6. áhrán látható. A Ganz — Jendrassik közúti jármű motorok Egy, az eddigieknél gyorsabb és könnyebb motort szándékozott Jendrassik tervezni, amely a fejlődésnek indult autóbuszüzem, továbbá a teherautók szá­mára megfelel. 1931-ben jelent meg egy ilyen hathengeres, 105 mm fúratú, 1650/p fordulatnál 72 lóerős járműmotorja, amit nyomon követett a négyhen­geres kivitel. A motorok típusa IV és VI JalOő volt. A motor alumínium ötvözetű, egyrészű forgattyúszekrénnyel készült, amelybe csapágypajzsokkal voltak behelyezve a focsapágya,k. Dugattyúja 168

Next

/
Oldalképek
Tartalom