Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)

Fordítás

eredményeket elértek már mások is, igy Akerblad svéd, vagy Thomas Young angol tudós,,/ xxx A feltárt tények és jogkérdések alapján a Tanács úgy látta, hogy Gyürk Ottó és Gilicze Gábor megfej tési eredményeikhez fűződő tudományos jó hirnevük védelmét egy­mással és harmadik személlyel szemben a személyhez fűződő jogok Polgári Törvénykönyvünkben szabályozott körében ke­reshetik. A Ptk. 82. § /2/ bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hirnév védelmére is. Aki más tudományos eredményét kétségbe vonja, vagy magáé­nak tulajdonítja, a Ptk. idézett szabályába ütközik, Konkrét szöveg megfejtésének munkájáért egyébként a fejtők megbizójuktól igényelhetnek dijazást, amelynek összege szabad megállapodás tárgya. A Fővárosi Biróság 1971. junius l=én hozott első fokú Ítéletében a fenti vélemény alapján kimondta, hogy a felek szellemi tevékenységének eredménye. Gárdonyi titkosírásának megfejtése nem tekinthető önálló eredeti tudományos műnek, miután az említett peres felek nem hoztak létre uj szellemi alkotást, csupán egy meglévő jelrendszer ismeretlen összefüggéseit fedezték fel, amely tevékenység eredménye azonban szerzői jogi védelemre nem alkalmas. A Legfelsőbb Biróság a fenti ítélet fellebbezett részét helyben hagyta. Helyben hagyta az első fokú bíróság­nak azt a megállapítását, hogy az adott jogvita eldöntésé­nél nem alkalmazhatók a 9/1969. /XII»29./MM sz. rendelet rendelkezései. A felek szellemi tevékenységének eredménye nem tekinthető a felhívott jogszabály 1. §-ának /l/ bekez­désében foglalt példálódzó felsorolás alá eső eredeti .tu­dományos műnek. így tevékenységük eredménye nem esik 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom