Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)

A szerző

amely az adott esetben egy elméleti felfogás praktikusan hangzó példákon keresztül történő érvényesülését: a sófár jelzéseknek zsidó dallamok különböző korszakaira való állandó hatásának bemutatását célozza. A szerkesztésben felismerhető koncepcióra tekintettel a szakértő arra a meggyőződésre jutott, hogy az adott esetben a szerkesztői tevékenység nem a hanglemezen felhangzó müvek tetszetős rendjének összeállításában s a lemezoldal időtartamának figyelembevételével valósul meg, hanem a szokásos sz:erl<esztési tevékenységet meghaladó tudományos munkát jelent.

Ezt a tevékenységet tehát a Legfelsőbb Biróság szerzői jogvédelmet élvező munkának Ítélte meg, amely azonban nem érinti a II. r. alperes művészeti alkotásának önállóságát.

A Legfelsőbb Biróság tehát az I. fokú Ítéletet úgy változtatta meg, hogy kimondta, az I. r. alperes megsértette a felperest, mint szerkesztőt megillető szerzői jogot, amikor nem tüntette fel a hanglemezen a felperes szerzői minőségét és nem gondoskodott a szerkesztői minőségnek a kazettás hangszalagon történő feltüntetéséről. Ezért kötelezte az I. r. alperest hírlapi elégtétel adására /de csak magyar lapokban/.

Végül, miután nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes a hangszalagot, amelyet bemutatás céljából a II. r. alperes rendelkezésére bocsátott, visszakapta, vagy egyéb módon a felperes birtokába visszakerült volna, a II. r. alperest kártérítés fizetésére kötelezte. A hangszalag kiadására vonatkozó igény ugyanis el nem évülő tulajdoni igény /Pítk. 115. § /2/ bek./, amely akkor fordult át kártérítési igénnyé, amikor a felperes a II. r. alperest eredménytelenül szólította fel a hangszalag kiadására. E felszólítástól számítva viszont az elévülési idő még nem, járt le. A Legfelsőbb Biróság a Fővárosi Biróság ítéletét egyebekben helyben hagyta.

36