Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)
A szerző
mal és azonos alapkoncepcióval - újabb szélesebb körű művészeti eszközöket felhasználó müvet valósított meg. Ennek megfelelően a tanács megítélése szerint a TV sorozat a hanglemez-sorozatnak a televíziós sugárzás céljára történt átdolgozása. A TV sorozat azonban az egyes müveket - mint nyilvánosságra hozott müveket - az esetleges szerzői jogi jogosultak egyedi hozzájárulása nélkül jogosult volt sugárzásaiban felhasználni, s a TV sorozat átdolgozás jellege nem az egyes müvekre vonatkozik, hanem a hanglemez-sorozat egészére. A Fővárosi4Biróság a Szerzői Bogi Szakértő Testület véleményét mind szakszerűségi szempontból, mind egyéb tekintetben megnyugtató bizonyítókként értékelte, és a felperes keresetét elutasította. ítéletében utalt arra, hogy a "mü" fogalmi meghatározását sem a Szjt. sem végrehajtó rendelete, sem pedig a törvény indokolása nem tartalmazza. A miniszteri indokolás csupán arra utal, hogy a szellemi munka körében sajátos tevékenységgel létrehozott és valamilyen formában érzékelhetővé vált eredmény tekinthető szerzői jogi oltalomra méltó alkotásnak. "A felperes azonban az irányadó tényállás szerint az alperes által sugárzott perbeli műsor vonatkozásában sem önálló szerzőként, sem pedig társszerzőként olyan önálló, saját szellemi alkotást nem hozott létre, amivel kapcsolatban oltalomra tarthatna igényt. Következésképp a Szjt. III. fejezetében irt vagyoni jogok - oltalomra alkalmas mü hiányában - a felperest jogszerűen nem illetik még, ennélfogva a felperes keresetét az alperessel szemben el kellett utasitani. A.mit u.i. a felperes az alperes által 29