Messik Márta (szerk.): A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye 1. (Budapest, 1981)

A szerzői jogi törvény oltalma alatt álló mű

terjedő időre hatályossá nyilvánította és elrendelte az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatéríté­sét, vagyis a szerződés tárgyát képező 6 szerzői iv hono­ráriumának megfizetését. Ezt a bíróság ivenként 2ooo Ft­­ban, összesen 12,ooo Ft-ban állapította meg. Bár a Szerzői Bogi Szakértő Testület azt állapí­totta meg, hogy a kézirat kevesebb 4 szerzői ívnél, a bíró­ság elfogadta az eljárt tanács előadójának az ítélethoza­talt megelőző tárgyaláson nyilvánított véleményét, amely szerint ilyen nagy terjedelmű kéziratnál egy-két ives el­térés lehetséges, ami az alperes nyilatkozatával is meg­egyezik. 4 A felperes csak a Szerzői Bogi Szakértő Testület­nek járó szakértői dij csökkentéséért fellebbezett a Leg­felsőbb Bíróságnál. Ezzel kapcsolatban a Testület elnöke bejelentette a LegTelsőbb Bíróságnak, hogy a szakértői dijak a Szerzői Bogi Szakértő Testület esetében nem a 3/1976. /III.15./IM sz. rendelet szerint alakulnak, miután ez a rendelet nem érinti a Szerzői Bogi Szakértő Testületre vonatkozó szabá­lyokat. A Szakértő Testület díjfelszámítása a Művelődés­ügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által 1972-ben jóváhagyott önálló díjszabáson alapul. Eszerint az alapdij looo Ft, a második ülés dija 6oo Ft, az előké­szítő tevékenység óradija l5o Ft. A Legfelsőbb Bíróság Pf.III,2o.392/1978/4. sz. Ítéletében ezt a számítási módot fogadta el* Időközben a kérdést rendezte a 1o9/197Ű. /í iüv.K.lL./ Kl I sz. utasítás. /Közli még az Igazságügyi Közlöny 1979. évii 2. száma is./ X 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom