Kelemen János: A budapesti metró története (Budapest, 1970)
V. fejezet. Aluljárók mint a metró kijáratai
(64. ábra). Világítását a cementrabitz álmennyezetbe süllyesztett fénycsövek adták, amíg az álmennyezet tartott... * ...Az aluljáró felett 2—2 villamosvágány keresztezi egymást. A vágánykeresztezést ún. felfutósínes kivitelben készítették el, amelynek révén a keresztezésben áthaladó villamosok járása sima, ütésmentes. A vágánykeresztezés azonban — mentségül szolgáljon, hogy ez volt Budapesten az első ilyen megoldás — nem sikerült, és rövid idő múlva minden egyes villamosszerelvény tekintélyes ütést mért az aluljáró födémére. A 35 cm vastag vasbeton födém jól bírta az ütéseket, az aláfüggesztett álmennyezet azonban gyengének bizonyult. A felfüggesztő acélkampók elszakadása miatt az álmennyezet lassan leereszkedett és csak azért nem szakadt le, mert időben aládúcolták. Az álmennyezetet már nem lehetett „visszaragasztani”, ezért lebontották és új megoldásként az oszlopok felső részén helyezték el a világítást. Ezzel teljesen új jellegű — de még mindig nem végleges — belső tér keletkezett. Az aluljáró építésének időszakában igen szigorú takarékosságot kellett érvényesíteni. így került sor aszfalt padlóburkolat építésére, amely — különösen, mert nehezen tisztítható — erősen rontja az aluljáró képét. Az aluljáró végleges belső kialakítására a metró pénztárcsarnokának belső építészeti kiképzésével egyidőben került sor, ekkor nyerte el mai formáját. A műszaki nehézségek mellett olyan problémákkal is meg kellett küzdeni, amelyek ma már nevetségesen hatnak. Gondot és akadályt jelentett például az a körülmény, hogy az aluljáró négy sarka 3 kerületet érintett, így 3 kerület hatóságaihoz külön-külön kellett engedélyekért folyamodni. Az aluljáró egyébként is sovány hitelfedezete az építkezés befejezéséig vitás volt, és egyesek „fekete beruházást” emlegettek... Valójában csak az építés utolsó szakaszában került sor a metró beruházás jóváhagyására, és ezzel az aluljáró építésének legalizálására ... A közvélemény és a sajtó megnyerése, az építkezés „megmagyarázása” is nehéz feladatnak bizonyult, nem beszélve a felfordulás miatt írt panaszos levelek tömegéről. Az építkezés siettetése kétségtelenül csökkentette a felfordulás időtartamát, de nem adott lehetőséget olyan gondos munkára, amilyenre szükség lett volna (65. ábra). Az Astoria aluljáró építése a már sorozatban épülő és lényegesen nagyobb aluljárók mellett eltörpül, a többihez mérve kicsit szegényes is. De rendeltetését maradéktalanul betölti, az építőket pedig a budapesti aluljáró-építés hőskorára emlékezteti (66. ábra). 134
