Bendzsel Miklós (szerk.): Iránytű a műszaki fejlesztéshez. Az iparjogvédelmi tájékozódás informatikai kalauza - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1997)
Információs stratégia
lévő információforrásokat, közlekedhetnek ugyanazokon az információs „országutakon" (például: Internet). Az új kommunikációs rendszerek alapvetően változtatják meg a társadalmi viszonyokat az évezred fordulójára: a fejlett ipari társadalmakban elképzelhető, hogy az otthon dolgozó alkalmazottak részaránya egyes cégeknél eléri majd a 20-30 százalékot is. Mindazonáltal nehéz megjósolni a jövőt. Shakespeare összes műveit olcsóbban lehet megvásárolni optikai lemezen, mint nyomtatásban, ám ebből nem következik, hogy a piac meghódítása megoldódott. Hitelkártya méretű optikai lemezen elférnek Dosztojevszkij összes művei, a kártyához való olvasó is a tartós fogyasztási cikkek szokásos árán forgalomba hozható lenne, ám ebből sem következik, hogy a nyaralni vágyók könyv helyett majd optikai kártyát és kártyaolvasót visznek magukkal a tengerpartra. A Sony két évvel ezelőtt a Walkman és a discman után 3,5 hüvelyk átmérőjű CD-ROM-ok olvasására alkalmas könyvhelyettesítőt dolgozott ki, mégis valószínűleg könnyebb volt a kocogókat lemezhallagatásra bírni, mint a papíron nevelkedett olvasókat rávenni a képernyőn való olvasásra. A fogyasztói termékek piacán hihetetlen robbanások követik egymást. A Nintendo játékokból hónapok alatt lehet milliókat eladni és ezzel a gyermekek „fogyasztási szokásait" megváltoztatni, az információfogyasztók szokásait azonban nehezebb befolyásolni. Optikai lemezeket kezelő wurlitzerből egy-két éve csupán néhány száz talált gazdára az egész világon, és most is csak ezreket lehet eladni. A továbbiakban az optikai tárolóeszközök közül csak a CD-ROM-ra koncentrálunk. A CD-ROM az ISO 9660 szabvány szerint sokféle hardvereszközzel használható, ennek ellenére vélhetően a következő három évben nem lesz változás abban, hogy a CD-ROM-adatbázisokat alapvetően a személyi számítógép alapú technikák, ezen belül is az IBM-kompatibilis PC-k rendszereiben alkalmazzák majd leginkább. A magától értetődő, önmozgó fejlődést nem érdemes részletezni, hiszen a piacon napról napra jelennek meg az egyre kompaktabb és egyre gyorsabb CD- olvasók. A hálózati megoldásokban egyre több cég kínál egyre hatékonyabb hardvert és szoftvert a CD-ROM adatbázisszerverek üzembe állításához. Ezt a fejlődést azonban nyugodtan tekinthetjük önmozgónak, forradalmi hatása várhatóan nem lesz a szabadalmi piacra. Bizonyára jelentős fejlődés várható a multimédia CD-k piacán, ennek első jelei már a szabadalmi hivatalokban is megjelennek, multimédia típusú, szabadalmi tartalmú CD-k tömeges elterjedésére azonban elsősorban csak az oktatási területen lehet számítani. 3.1. LOKÁLIS ÉS HÁLÓZATI MŰKÖDÉS A CD-ROM egyik fő hátrányának az látszott, hogy egy optikai lemezt egy munkaállomáson egyszerre csak egy olvasó használhatott. A képmás lemezekre ez mindmáig igaz (minthogy a lemezen 1000 szabadalmi leírás képmása férhet el, ennek osztott, párhuzamos elérése nem különösebben hasznos, hiszen nehezen 23